Német titkosszolgálatok: egyre több európai iszlamista csatlakozik a felkelőkhöz

Berlin |

<p>Egyre több szélsőséges iszlamista utazik Európából Szíriába, hogy csatlakozzon az Aszad-rezsim ellen harcoló felkelőkhöz - írta a Der Spiegel német titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva.</p>

A német hírmagazin a vasárnap megjelent számában azt írta, hogy a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) becslése alapján 2012 vége óta 250-ről 1000-re emelkedett a felkelőket segítő európai iszlamisták száma. Belgiumból és Koszovóból például egyaránt 150-150, Nagy-Britanniából pedig 90 önkéntes utazott Szíriába.     Az ország északi részén működik egy "német tábor", ahol a Németországból érkező önkénteseket várják. Eddig nagyjából  kétszázan keltek útra, vagy érkeztek meg a táborba, ahol valószínűleg katonai kiképzést is kapnak. A német belső elhárítás - a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - szerint azt nem tudni, hogy közülük hányan harcolnak fegyverrel Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen, arra viszont számos jel utal, hogy sokan a felkelők propagandaoffenzíváját segítik.     A BfV szerint iszlamista lázadó csoportok azt tervezik, hogy felállítanak több úgynevezett sajtóközpontot, amelyek német nyelven népszerűsítik a szíriai "szent háborút" közösségi oldalakon és videomegosztó portálokon. Ez a tevékenység a felkelőkkel rokonszenvező németországi csoportok további radikalizálódásához vezethet, és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a fronton megedződött önkéntesek visszatérése is - áll a BfV titkos minősítésű jelentésben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?