Nem tetszik a görögöknek a vasárnapi munka

Athén |

<p>A görög kormány nehezen küzd a gazdaság föllendítéséért: múlt heti törvényjavaslatai közül nagy öröm fogadta a vendéglők áfájának csökkentéséről szólót, azonban egyöntetű elutasításra talált a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó elképzelés.</p>

A konzervatív görög kormány javaslata szerint országosan évi hét vasárnap tarthatnának nyitva a boltok önkéntes alapon, és ehhez a helyi önkormányzatok belátásuk szerint még további vasárnapokat tehetnének.     Az indoklás szerint a vasárnapi nyitva tartás előmozdítaná a szabad versenyt, és illeszkedik a kis- és közepes vállalkozásokat támogató európai politikába is.    Görögországban az idegenforgalmi és a nagy bevásárlóközpontok kivételével nincs vasárnapi nyitva tartás.      A tervet óriási felzúdulás fogadta. A kiskereskedők, kisiparosok szövetsége szerint tagjaiknak, többnyire kis családi vállalkozásoknak, nem telik vasárnapi kisegítők felfogadására, csak még nagyobb lenne a veszteségük, csak még jobban kiszorítanák őket a nagy kereskedelmi láncok.     A magánalkalmazottak szövetsége panaszolja a nagy munkanélküliséget és azt, hogy az állásban lévők 35 százalékának is többhavi bérrel tartoznak munkáltatóik. Éppen ezért ellenzi - amint egyik közleményében írta - a dolgozók kihasználásának és kizsákmányolásának effajta növelését.     A görög egyház feje, Jeronimosz érsek szerint "az élet nem csak számokból áll, mindenkinek szüksége van pihenésre". Pireusz püspöke pedig kiátkozással fenyegette meg azokat a parlamenti képviselőket, akik megszavaznák a kormány javaslatát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?