Teherán. Irániak százezrei tüntettek tegnap Teheránban az Egyesült Államok ellen, a sah uralmát elsöprő 1979-es iszlám forradalom évfordulóján zajló ünnepségsorozat betetőzéseként.
Nem szeretik Amerikát
A központilag szervezett tömeggyűlésre a főváros hét különböző pontján kijelölt gyülekező helyről özönlöttek az emberek a Teherán nyugati részén fekvő, hatalmas Szabadság (Azadi) térre, hogy meghallgassák a vezető politikusok, mindenekelőtt a köztársasági elnök, Mohammed Hatami beszédét. A teheráni utcákat elárasztó tüntetők – köztük asszonyok, gyerekek, katonák, papok, iszlám milicisták és afgán menekültek – „Halál Amerikára”, „Halál Izraelre”, valamint az iráni népet éberségre figyelmeztető jelszavakat skandáltak. A plakátok egyebek mellett az iszlám forradalom eszmeiségéhez való hűséget hirdették. A BBC News internetes szolgálata úgy tudja: díjazásban részesítik az USA-t legszellemesebben pellengérre állító karikatúrákat, illetve a George Bush amerikai elnökről készült legsikerültebb képmásokat.
Az unió helyzetéről tartott Bush-beszéd hatására, amelyben Iránt a „Gonoszság tengelyének” egyik részeként bélyegezte meg az amerikai elnök, iráni vezetők – köztük a haladáspárti köztársasági elnök és a konzervatív tábor élén álló Szajed Ali Hamenei, az ország legfőbb vallási és politikai vezetője – napok óta a tüntetésen való részvételre buzdították az embereket, akárcsak a napilapok, az állami rádió és televízió. A Washingtonnal korábban nem hivatalos párbeszédet szorgalmazó Hatami hangsúlyozta: a részvétel most minden korábbi évfordulónál fontosabb az Iránnal szemben megfogalmazott alaptalan, téves és sértő kijelentések miatt. Mehdi Karubi parlamenti elnök úgy vélekedett: még az iszlám rendszert politikai és ideológiai okokból elutasítóknak is az utcára kell vonulniuk, hogy szemléltessék: elutasítják az amerikai egyeduralmat. Beszédében Hatami az Iránnal szembeni irányvonaluk megváltoztatására szólította fel az amerikai vezetőket, és Washington elhibázott külpolitikáját okolta a szeptember 11-i terrortámadások miatt. „Az amerikai nép jogosan kérdezheti vezetőit, meddig kell még fizetnie téves politikájukért? Ez az irányvonal szembeállította az Egyesült Államokat minden nemzettel, amely szabadsága és függetlensége megőrzésére törekszik, és ellenszenvet kelt minden nemzet szívében” – idézte szavait az AP amerikai hírügynökség. Hatami előzőleg, a külföldi diplomaták tiszteletére adott fogadáson azt mondta, hogy a világot barátra és ellenségre osztó amerikai politika „beláthatatlan következményekkel járó világháborúhoz vezethet”. Az iráni elnök megítélése szerint Washington jelenlegi politikája ellentétesnek tűnik Amerika emberiességi eszméivel, és sebezhetővé teszi az USA-t.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.