Nem mindenütt teltek be a magyar egyetemi helyek Erdélyben

Kolozsvár |

<p>A rossz érettségi eredmények miatt idén kevesebben jelentkeztek a magyar nyelvű egyetemi helyekre Erdélyben, mint az elmúlt években.</p>

Az egyes tanintézményekben már elkezdődött, másokban csak a jövő héten kezdődő romániai egyetemi tanév sajátosságairól a Krónika napilap közölt összeállítást keddi lapszámában. A cikk szerint a megcsappant diáklétszám kevésbé volt érezhető a nagy hagyománnyal rendelkező egyetemi központokban.

Soós Anna, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese a lapnak elmondta, az államilag támogatott helyek valamennyi meghirdetett magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt. A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig ezekhez a tanítóképző is felzárkózott.

Telt házzal indítja a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes csak a körülményekhez képest tartotta jónak a helyzetet. Itt csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely; a helyek jelentős részét azonban csak az őszi pótfelvételin töltötték be.

Felemás a helyzet viszont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Az egyetem Kolozsvári és marosvásárhelyi karain beteltek a helyek, a csíkszeredai karokon azonban a meghirdetett helyek felét sem sikerült betölteni. Míg a Sapientia kolozsvári szakjain 130 fiatal, a marosvásárhelyieken pedig 346 kezdte el egyetemi tanulmányait, csíkszeredai karokon meghirdetett helyeknek a felét sem sikerült betölteni. A két csíkszeredai karon meghirdetett 550 helyre csak 245 fiatalt vettek fel. A Statisztika és Gazdasági Előrejelzés szak indításáról jelentkezők hiányában lemondott az egyetem.

Dávid László, a Sapientia rektora egyfelől a rossz érettségi eredményekkel magyarázta a jelenséget, másfelől pedig azzal, hogy míg a nagy egyetemi városok egész Erdély területéről vonzzák a tanulni vágyó fiatalokat, a csíkszeredai szakokra csak székelyföldi fiatalok iratkoznak be. A rektor szerint érződött, hogy mind Hargita, mind Kovászna megyében a középiskolát végzett diákok harmadrészének sikerült az érettségi vizsgája. Akik pedig elbukták az érettségit, egyetemre sem jelentkezhettek.

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés, ezeken csak a tandíjmentes helyeket tudták betölteni. János-Szatmári Szabolcs rektor a Krónikának elmondta, az őszi pótfelvételi adatait még nem véglegesítették, de az látszik, hogy a diáklétszám nem változik a tavalyi évhez képest. A rektor ezt azzal is magyarázta, hogy a PKE vonzáskörébe tartozó Bihar, Szilágy és Szatmár megyében nem voltak olyan katasztrofálisak az érettségi eredmények, mint Székelyföldön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?