Nem lesz nagy üzlet

Moszkva. Oroszország és Afganisztán együttműködik haditechnikai téren és a hadtápellátás területén, de orosz fegyvereket Kabul nem vásárol. Ez Szergej Ivanov orosz és Mohammad Fahim afgán védelmi miniszter tegnapi közös sajtótájékoztatóján hangzott el.

Moszkva. Oroszország és Afganisztán együttműködik haditechnikai téren és a hadtápellátás területén, de orosz fegyvereket Kabul nem vásárol. Ez Szergej Ivanov orosz és Mohammad Fahim afgán védelmi miniszter tegnapi közös sajtótájékoztatóján hangzott el. A kabuli átmeneti kormány tagja ezt azzal magyarázta, hogy Afganisztánnak hatalmas mennyiségű fegyvere van, mind az Oroszország által fegyverutánpótlással is támogatott Északi Szövetség arzenáljából, mind pedig a táliboktól zsákmányolt készletekből. Fahim leszögezte ugyanakkor: Moszkva – akárcsak a nemzetközi antiterrorista koalíció több más tagja – segítséget nyújt az afgán nemzeti hadsereg újjászervezéséhez. A miniszter elmondása szerint az afgán hadsereg hagyományosan az orosz haditechnikára alapozta utánpótlását, az országban jelenleg is a szovjet, illetve orosz haditechnika van túlsúlyban. Ivanov közlése szerint afgán katonatisztek oroszországi képzése vagy orosz katonai tanácsadók Afganisztánba küldése nem szerepelt a tárgyalások napirendjén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?