Nem lehet tudni, hányan lehettek a leégett londoni épületben

London |

<p>A londoni tűzoltóság parancsnoka szerint még csak közelítőleg sem lehet tudni, hogy hányan lehettek a szerdán teljesen kiégett londoni toronyházban, és az épület aprólékos átkutatása biztonsági okokból csak később kezdődhet.</p>

Dany Cotton a BBC televíziónak csütörtökön elmondta: a tűzoltó alakulatok már bejárták és röviden átvizsgálták a 24 szintes épület minden emeletét, de egyelőre nem lehetséges a Grenfell Tower nevű magasház teljes körű átkutatása, mert különösen az épület peremrészei szerkezetileg nem biztonságosak.

Hozzátette: előző reggel, a tűzvész csúcspontján komolyan tartott attól, hogy a toronyház összeomlik. "Mindannyian emlékszünk a 9/11 rettenetére" - mondta, a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozatra utalva. Abban a merényletben a terroristák két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a New York-i Kereskedelmi Világközpont felhőkarcolóinak, amelyek nem sokkal később összeomlottak. 

A londoni tűzvészben legalább tizenketten meghaltak, de a rendőrség jelezte, hogy ez a szám vélhetően jelentősen növekedni fog.

A londoni tűzoltóparancsnok csütörtöki nyilatkozata szerint azonban jelenleg "egyáltalán nem lehet tudni" még azt sem, hogy hányan tartózkodhattak a 127 lakásos épületben a tűzvész idején. Elmondta: az áldozatok számának megállapítását nehezíti, hogy sokan élhettek egyedül a házban, akikről nem tudható, hogy éppen hol voltak, a jelenleg eltűntként kezelt lakók közül pedig sokan lehetnek a tűzvész után kialakított közösségi ellátóközpontokban, vagy kórházban.

Dany Cotton elmondta: tűzoltó pályafutása során még soha nem látott ilyen gyorsan terjedő épülettüzet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy túlságosan korai lenne a találgatás tűzvész okairól, ezt a következő hónapok alapos vizsgálata lesz hivatva kideríteni.

A tűzoltóparancsnok elmondta azt is, hogy az oltás és a mentés során kilenc tűzoltó könnyebben megsérült. Hozzátette: a fizikai sérüléseknél sokkal aggályosabbnak tartja, hogy a történtek hosszabb távon milyen "mentális hatást" gyakorolnak a helyszínre vonult tűzoltókra, mivel ők olyasmiket láttak és hallottak, amiket korábban soha.

A londoni tűzoltóság vezetője ennél részletesebben erről nem beszélt, de kijelentette, hogy "rendkívül traumatikus eseményről" van szó. A tűzoltóparancsnok szerint az oltásban részes tűzoltóknak szakértői segítséget nyújtanak a trauma feldolgozásához.

A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint még csütörtökön is nyolc tűzoltóautó és hatvan tűzoltó dolgozott a kiégett épületnél. A közlemény szerint a következő feladat az épület szerkezeti megerősítése, annak érdekében, hogy a toronyház alapos átkutatása megkezdődhessen.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) csütörtöki tájékoztatása szerint 37 sérült részesül még kórházi kezelésben, tizenheten közülük kritikus állapotban vannak.

A tűzvész helyszínét csütörtökön felkereste Theresa May miniszterelnök.

II. Erzsébet királynő nyilatkozatban fejezte ki elismerését a tűzoltóknak és a többi életmentő szolgálat tagjainak az általuk tanúsított hősiességért, azért, hogy életüket kockára téve mentettek másokat.

A királynő unokája, Vilmos herceg - az Egyesült Királyság majdani uralkodója - és felesége, Katalin cambridge-i hercegnő adománnyal járult hozzá a tűzvész sérültjeinek és károsultjainak megsegítésére létrehozott alapítványhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?