Nem kizárt az átfogó orosz invázió, nyugati fegyverek keletre

f

Ausztrália szerint 24 órán belül megindulhat a teljes körű orosz invázió.

Ausztrália tagja az Öt Szemnek is nevezett angolszász titkosszolgálati szövetségnek, melyek rendszeresen osztanak meg egymással értesüléseket, és felosztották egymás közt a globális megfigyelés feladatait – az ötökön belül Nagy-Britannia az Oroszország-felelős. Rácz András Oroszország-szakértő ma reggel az ATV-ben úgy nyilatkozott, az Ukrajna körül felvonult orosz hadsereg képes volna egy átfogó, akár Kijevig nyomuló támadásra.

Fegyvereket, ún. halálos segélyt küldött Ukrajnába Kanada kedden. Ez már a második repülőnyi fegyver volt, amit az ukrán fegyveres erők támogatására küldtek. „Oroszország további behatolása egy szuverén országba elfogadhatatlan. Továbbra is kiállunk a szuverenitását és függetlenségét védő Ukrajna mellett” – jelentette ki Anita Anand kanadai védelmi miniszter. Katonákat és fegyvereket csoportosít az USA a keleti végekre. A három balti államba összesen 800 amerikai katona érkezik hamarosan, olaszországi bázisokról. Továbbá 12 Apache helikoptert visznek Görögországból Lengyelországba, és 8 darab F-35-ös harci repülőt Németországból a NATO keleti tagállamaiba. 

(444, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?