Nem fogják vizsgálni a bevándorlók DNS-ét

Párizs |

<p>A francia bevándorlásügyi miniszter nem írja alá a családegyesítés céljából Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatáról szóló rendeletet.</p>

"Egyszerű okból nem írom alá a végrehajtási utasítást. A törvényben meghatározott időpontig, 2009. december 31-ig nem tudom garantálni, hogy a törvény betűjét és szellemét tiszteletben tartják" - hangsúlyozta hétfőn Eric Besson a France Info hírrádiónak adott interjúban, arra is utalva, hogy a konzulátusok nincsenek felkészülve a tesztek elvégzésére.

Hozzátette: "Ez a vizsgálat nem jó és nem valósítható meg, mert akkora polémiát váltott ki, hogy az besározta Franciaország imázsát".

Két évvel ezelőtt több mint 200 ezren - köztük kormánypárti és ellenzéki politikusok - írták alá az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) civil szervezet petícióját, amely az új bevándorlási törvénytervezetből a DNS-vizsgálatot előíró passzus visszavonását követelte. Az aláírók között volt Carla Bruni énekesnő, aki azóta Nicolas Sarkozy államfő felesége lett.

A heves közéleti vita ellenére a parlament elfogadta a DNS-vizsgálat engedélyezését a családegyesítést kérő bevándorlók esetében. Az ellenzéki szocialisták indítványára azonban az alkotmánybíróság szerepét betöltő alkotmánytanács csak "bizonyos fenntartásokkal" hagyta jóvá a vitatott passzust: az új bevándorlási törvény alapján a genetikai tesztet csak bírósági engedéllyel és önkéntes alapon lehetne elvégezni.

Ezzel gyakorlatilag alkalmazhatatlanná vált a vizsgálat, amellyel a francia kormányzat a Franciaországba családegyesítés szándékával letelepedési engedélyt kérők számának visszaszorítását és az egyre gyakrabban előforduló hamisított külföldi anyakönyvek kiszűrését szeretné elérni.

Jogvédő szervezetek üdvözölték a bevándorlásügyi miniszter döntését, akinek meggyőződése, hogy a parlamentben nem lesz olyan kormánypárti képviselő, aki továbbra is erőltetni fogja a DNS-vizsgálat bevezetését. Ezzel szemben Jean-Francois Copé, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) nemzetgyűlési frakcióvezetője a France 2 közszolgálati televízióban arra figyelmeztetett, hogy "egy megszavazott törvényt a kormánynak kötelessége végrehajtási utasítással bevezetni".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?