Négy és fél évet kapott korrupcióért Izrael volt főrabbija

Jeruzsálem |

<p>Négy és fél év börtönre ítélték a korrupcióval és csalással vádolt Jóna Mecgert, Izrael volt főrabiját - jelentette az izraeli média csütörtökön.</p>

Mecger januárban vádalkut kötött, amelynek keretében beismerte a megvesztegetést és a csalást, és három és fél éves börtönbüntetésben, valamint ötmillió sékeles bírságban állapodott meg az ügyészséggel.

Azonban a bíró a börtönbüntetés hosszát túlzottan enyhének tartotta, és felemelte egy évvel, mert indoklása szerint vádalku nélkül valójában hattól kilenc évig terjedő büntetés járt volna az elkövetett tettekért, és szerinte hét év lett volna a kívánatos.

A vádak szerint Mecger mintegy tízmillió sékel kenőpénzt fogadott el, amelyből hétmillió sékel az ő zsebében landolt. Százalékot vont le a közvetítésével különböző szervezeteknek küldött adományokból, s hivatalának előnyeit kihasználva jelentős pénzekhez jutott. A 2015 októberében benyújtott vádirat alapján a főrabbi megvesztegetési pénzeket fogadott el zsidó vallásra való áttérésekért, és adócsalást is elkövetett, amikor az áldásokért és esketésekért kapott pénzeket nem vallotta be az adóhatóságnak.

Jóna Mecger 2003 és 2013 között, majdnem tíz évig volt a két izraeli főrabbi egyike, az askenázi, vagyis az Európából származó zsidók ügyeinek felelőse, míg a másik főrabbi - jelenleg Jichák Joszef - a Közel-Keletről és Afrikából származó (szefárd) zsidók ügyeiért felel. Hivatali időszakának végén az ellene felmerült korrupciós vádak miatt előbb átmenetileg felfüggesztette hivatalának ellátását, majd lemondásra kényszerült.

Izrael történetében először ítéltek el ilyen magas rangú vallási méltóságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?