Alekszej Navalnijnak ítélték oda idén a Szabadság Lovagja díjat a Warsaw Security Forum nemzetközi varsói konferencián, a kitüntetést a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus nevében a hozzá közelálló ellenzékiek, Vlagyimir Milov és Leonyid Volkov vették át.
Navalnijt kitüntették a varsói biztonságpolitikai fórumon
A varsói biztonságpolitikai konferenciát 2014 óta szervezik, a Szabadság Lovagja díját a szabadság, az igazságosság és a demokrácia fejlesztésében szerzett érdemekért ítélik oda évente.
A köszöntőbeszédet mondó Toomas Hendrik Ilves volt észt elnök – akinek 2016-ban adományozták a Szabadság Lovagja díjat – leszögezte: Navalnijt „üldözték, kihallgatták, verték, megmérgezték és bebörtönözték” azért, mert kiállt „a totalitarizmus irányába tartó önkényuralom ellen”. „Mi is a vétke? Békésen élt alapvető jogával a szólásszabadsághoz, szembeszállva a rohamosztagosokon, az erőszakon és a gyilkosságokon alapuló rezsimmel” – jelentette ki Ilves.
A kétnapos biztonsági fórumon kedd délután Andrzej Duda lengyel elnök is részt vett, felszólalásában a nyugati demokrácia előtt álló kihívásokról beszélt, valamint arról, hogy az Egyesült Államoknak és Európának továbbra is a demokratikus értékeken alapuló közösséget kell alkotnia. Egyik új fenyegetésnek nevezte a lengyel elnök az Oroszország által a NATO tagállamaival szemben folytatott hibrid háborút, amely – mint mondta – a demokratikus intézményeket, sőt a választási rendszereket is támadja.
Duda a rendezvényen Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki politikussal találkozott, ez alkalomból kifejezte támogatását a fehéroroszok számára demokratikus törekvéseikben. Cichanouszkaja pedig a lengyel-fehérorosz határon kialakult migrációs helyzet kapcsán támogatta Lengyelországot.
Cihanouszkaja a fórum egyik pódiumbeszélgetésén újabb szankciókat szorgalmazott Minszkkel szemben, akárcsak egy nemzetközi törvényszék felállítását, amely a jövőben elszámolna a Lukasenka-rezsim tisztviselőivel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.