Navalnij felkerült a terroristák és szélsőségesek listájára

Alekszej Navalnij

A szélsőségesekről és a terroristákról nyilvántartott listára tette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).

A vonatkozó jogszabály szerint a Roszfinmonitoring lajstromán szereplő, terrorista és szélsőséges tevékenységet folytató személyek bankszámláit befagyasztják, az érintettek legfeljebb havi 10 ezer rubelt (jelenlegi árfolyamon mintegy 40 ezer forintot) vehetnek fel saját és jövedelemmel nem rendelkező hozzátartozóik számára. A nyilvántartása bekerült Navalnij nyolc volt munkatársa, Vjacseszlav Gimagyi ügyvéd, Ljubov Szobol, Georgij Alburov és Ruszlan Saveggyinov, Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) volt tagjai, Lilija Csanisheva, Navalnij baskíriai, Kszenyija Fagyejeva, a tomszki, Jegor Butakov, az arhangelszki "törzsének" korábbi koordinátora, valamint Pavel Zelenszkij, az FBK volt operatőre is.

Zelenszkijt tavaly áprilisában kétévi börtönre ítélték szélsőséges tevékenységre való felhívás címén. Az FBK-t és a Navalnij Törzsei Mozgalmat korábban szélsőséges szervezetnek minősítették és betiltották Oroszországban.

Január 14-én Leonyid Volkov, a regionális Navalnij-törzsek hálózatának volt koordinátora és Ivan Zsdanov, az FBK korábbi vezetője került be a Roszfinmonitoring szélsőséges és terrorista nyilvántartásába. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tavaly szeptember 28-án indított büntetőeljárást Navalnij, Volkov, Zsdanov és mások ellen, szélsőséges közösség létrehozása és vezetése miatt. Ezen a címen tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Alekszej Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy az FBK megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt. A nyomozók szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben alapította meg az FBK "szélsőséges közösséget", amelyet Volkovval és Zsdanovval együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre. 2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei társadalmi mozgalmat.

Az SZK szerint a szélsőséges csoport tevékenysége "az államhatalom szervei és az általuk folytatott politika lejáratására, a régiókban kialakult helyzet destabilizálására, a lakosság körében tiltakozó hangulat keltésére, az erőszakos hatalomváltást szükségesnek tartó közvélemény kialakítására, tömeges zavargásokba torkolló tiltakozó akciók szervezésére és lebonyolítására irányult". Ennek érdekében nem engedélyezett gyűléseket tartottak, ahol szélsőséges és terrorista tevékenységekre szólítottak fel, valamint egyéb bűncselekményeket követtek el - írta a nyomozó bizottság.

A Kreml egyik legélesebb bírálójaként számon tartott Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.

A Dozsgy független orosz online televízió híroldalán közölte, hogy kedden, a Salt Lake Cityben megrendezett Sundance fesztiválon lesz a CNN Films és a HBO Max Navalnijról készített dokumentumfilmjének világbemutatója. A Daniel Roher rendezte film titokban készült az orosz politikus tavalyelőtti megmérgezéséről, berlini kórházi kezeléséről és hazatéréséről. A projekt, amelynek létezését január 13-án hozták először nyilvánosságra, az ismertető szerint azt is bemutatja, ahogy Navalnij Hriszto Grozev, a Bellingcat oknyomozó portál újságírója társaságában "leleplezi" az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik emberét, aki óvatlanul "elismerte", hogy részt vett a merényletben.

Navalnij 2020. augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint Novicsok típusú harci idegmérget találtak a szervezetében. Navalnij pedig személyesen Putyint vádolta meg a merénylet elrendelésével.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) 2020. október 6-án kiadott nyilvános jelentésében azt írta: vizsgálata "megerősítette", hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. A konkrét kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepelt.

Moszkva azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg. Az orosz külső hírszerzés (SZVR) parancsnoka szerint provokáció történt, amellyel Moszkva lejáratása mellett az alkotmánymódosításról kiírt tavalyi népszavazást és az idei parlamenti választást próbálták megzavarni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?