NAÜ: Nem lehet ma újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet

zaporizzsja

Nem lehet ma újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, miután kedden Kalinyingrádban tárgyalásokat folytatott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával.

„Megvitattuk a zaporizzsjai atomerőmű újraindításának lehetőségét, ami a közös értékelés szerint jelenleg lehetetlennek tűnik” – mondta Grossi.

Lihacsov egyetértett Grossi véleményével, hangsúlyozva, hogy az Oroszország által 2022 eleje óta megszállva tartott, és 2022 októbere óta hivatalosan a Roszatom ellenőrzése alá vont létesítmény újraindítása nem aktuális. Mint mondta, ennek első számú feltétele a biztonság lenne, és majd az idő fogja megmutatni, hogy ez garanciákkal vagy a frontvonal eltávolításával szavatolható lenne-e.

Lihacsov közölte: a tárgyaláson megerősítette Oroszország készségét az erőmű biztonságos üzemeltetésének folytatására „a folyamatos ukrán provokációk közepette”.

„Mindig kiállunk azon álláspont mellett, hogy sem az erőműre, sem az erőmű területéről nem mérhető fegyveres csapás” – mondta a Roszatom vezérigazgatója.

Azt hangoztatta, hogy az ukrán fél a zaporizzsjai atomerőmű támadásával a tűz viszonzására próbálja provokálni az orosz fegyveres erőket. Szerinte a létesítményre ukrán részről egyre nagyobb nyomás nehezedik, ami a bevetett drónok számából is érzékelhető. Mint mondta, ezek többségét semlegesítik.

Jelenleg Európa legnagyobb atomerőművének mind a hat blokkja a „hideg leállás” állapotában van. Az erőmű sajtószolgálata szerint a létesítmény berendezéseit a sugárbiztonsági előírások szigorú ellenőrzése mellett karbantartják.

A NAÜ főigazgatója áprilisban azt mondta, hogy a zaporizzsjai atomerőművet ért legutóbbi támadások megsértették az általa megfogalmazott öt üzembiztonsági alapelv egyikét. Ezek értelmében tilos a létesítményben nehéz haditechnikai eszközöket és ezek személyzetét állomásoztatni; tilos az erőmű területéről és az erőmű irányába lőni; szavatolni kell a biztonságot; védeni kell az összes külső távvezetéket; és ellenőrizni kell ezen elvek betartását.

Grossi áprilisban azt hangsúlyozta: tilos az erőműből vagy az erőműre tüzelni, egyebek között tilos a reaktorokat, a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló létesítményeket és más kritikus infrastruktúrát vagy a személyzetet támadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?