NATO-főtitkár: dokumentumok bizonyítják az orosz katonai jelenlétet Délkelet-Ukrajnában

Moszkva |

<p>Dokumentumok állnak a NATO tagállamainak rendelkezésére, amelyek bizonyítják az orosz katonai jelenlétet Kelet-Ukrajnában - közölte Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára a Kommerszant FM orosz rádiónak adott interjúban, pénteken.</p>

A NATO főtitkára elmondta, hogy az észak-atlanti szervezet tagállamai felderítésének a birtokában vannak ezek a bizonyítékok. Szerinte a donyec-medencei "felkelők" nem érték volna el a sikereiket orosz támogatás nélkül. "Látjuk ezt a független forrásoktól, és független újságíróktól származó dokumentált adatokból, valamint nem kormányzati szervezetektől is kapunk információt orosz katonák haláláról Ukrajna területén" - mondta a főtitkár. Konkrét bizonyítékokat azonban nem említett a beszélgetés során. 

Jens Stoltenberg azt javasolta, hogy átlátható rendszert kell létrehozni a minszki megállapodások ellenőrzésére, hogy azokat valóban végrehajtsák. Úgy vélte, hogy a végrehajtás ellenőrzésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) fontos szerepet kell játszania. Hozzátette, hogy ezt nem a NATO, hanem azok az országok fogják eldönteni, amelyek "a tárgyalóasztalnál ülnek".  

A fehérorosz fővárosban helyi idő szerint szerda estétől másnap délig  mintegy 16 óra hosszán át egyeztetett egymással az ukrán konfliktus békés rendezéséről Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő. A tárgyalások végén a minszki összekötő csoport egy 13 pontból álló végrehajtási intézkedéscsomagot írt alá, amelynek legfőbb pontja a kijevi idő szerint vasárnap 0 órától (közép-európai idő: szombat 23 óra) életbe léptetendő tűzszünet és a nehézfegyverzetek visszavonása az összecsapások vonalától. 

Stoltenberg megerősítette, hogy a NATO, mint szervezet nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának, mert nem is rendelkezik azokkal, de "minden egyes tagállama döntést hozhat ebben a kérdésben". A főtitkár hangsúlyozta, hogy amennyiben a NATO-országok sora megkezdi a fegyverszállítást, az nem a szervezet lépése lesz.

A NATO konstruktív partneri kapcsolatokat akar kiépíteni Oroszországgal, és nem törekszik konfrontációra vele. A szervezet nem lát közvetlen fenyegetést Oroszország részéről a szervezet tagjainak irányába, de növelnie kell a közös védelmet - jelentette ki a főtitkár. Megjegyezte, mivel az észak-atlanti szövetség tagjai szerint Oroszország lépései megsértik a nemzetközi szabályokat, ezért a megváltozott biztonsági feltételekhez "illesztik hozzá" erőiket. "Meg kell erősítenünk harci készültségünket, ezért növeljük a kollektív védelmet is" - hangsúlyozta Stoltenberg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?