Natasha sikere az óceánon túl

Az Angliában élő Natasha Bedingfield háza táján Pozsonyt is érintő turnéja befejezése óta nagy a csend, legalábbis Európában semmit sem lehet hallani róla. Az Egyesült Államokban viszont – ahol később indult be karrierje – most is a listán tartózkodik.

Az Angliában élő Natasha Bedingfield háza táján Pozsonyt is érintő turnéja befejezése óta nagy a csend, legalábbis Európában semmit sem lehet hallani róla. Az Egyesült Államokban viszont – ahol később indult be karrierje – most is a listán tartózkodik. Legnagyobb európai slágere, a Nagy-Britanniában listavezető These Words végállomása az USA-ban a 17. hely volt. A brit összesítésen hatodik helyig jutott Unwritten című dala az Atlanti-óceánon túl az ötödik helyig kúszott fel, és jelenleg a százas kislemezlista legidősebb résztvevője, 42. hete szerepel rajta, a héten a 48. pozícióban találjuk. A felvétel tündöklésének napjai azonban meg vannak számlálva. Az amerikai lista egyik szabálya kimondja, hogy az a szerzemény, amely több mint huszonöt hete tanyázik az összesítésen, és csak az első ötvenen kívül kapna helyet, automatikusan törlődik. Időközben Natasha európai debütáló dala, a Nagy-Britanniában harmadik helyezést elért Single is megjelent odaát, de pár hét után el is hagyta a listát, az 57. hely volt a csúcspozíciója. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?