Nastase ismét közös fellépést szeretne

Bukarest. A magyar státustörvény által érintett országoknak meg kell vitatniuk a közös fellépés szükségességét – jelentette ki Adrian Nastase román miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Dragisa Pesics jugoszláv kormányfővel, aki háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában.

Bukarest. A magyar státustörvény által érintett országoknak meg kell vitatniuk a közös fellépés szükségességét – jelentette ki Adrian Nastase román miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Dragisa Pesics jugoszláv kormányfővel, aki háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában. A találkozójukon a fő téma a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megvitatása volt, de szó esett a nemzeti kisebbségek kérdéséről is. Közös sajtóértekezletükön Nastase foglalkozott a magyar státustörvénnyel. Megfogalmazása szerint „fontos, hogy mindazok az országok, amelyek területén a státustörvény által esetleg érintett magyarok élnek, megvitassák, szükség van-e egy közös akcióra”. Hozzátette: a státustörvény kérdését az európai normákkal összefüggésben kezelik majd, de figyelembe veszik minden egyes ország érdekeit is. Kijelentette azt is, hogy a Romániában élő szerbek rendelkeznek az EU által garantált összes joggal. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan hasonló helyzetbe kerülnek a Jugoszláviában élő román nemzetiségűek is.

Victor Micula külügyi szóvivő a Nastase-nyilatkozat kapcsán emlékeztetett arra, hogy a román illetékesek már konzultáltak az osztrák és a szlovák kormány képviselőivel is. „Természetesnek tartom, hogy konzultáljunk a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről” – hangsúlyozta. Elmondta, hogy a román– magyar kisebbségi szakbizottság ülésének befejezéséhez alá kell írni az ülésről készült jegyzőkönyvet. Hangsúlyozta, hogy Cristian Diaconescu román és Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár múlt héten Csíkszeredában tartott találkozója egy sor akadályt elhárított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?