Napolitano letette az államfői esküt

Róma |

<p>Giorgio Napolitano hétfő délután a római parlament előtt letette az elnöki esküt, majd elmondta második mandátuma beiktatási beszédét.</p>

 

A beszéde közben többször elérzékenyülő Napolitano hangoztatta: az "ország sorsa iránti felelősségből" vállalta el második elnöki megbízatást, hogy tanúsítsa "az olasz összetartást, az intézmények életerejét a nemzetközi közösség szemében".      Kijelentette, hogy második mandátuma vállalása "komoly próbatételt" jelent számára. "Addig maradok a helyemen, amíg a helyzet megköveteli, és erőm engedi" - fogalmazott.     Napolitano bírálatot intézett a pártokhoz "megbocsáthatatlannak" nevezve az elmaradt választási reformot.           Az államfő "tetteket" sürgetett az általa hezitálónak, vitázónak, taktikázónak nevezett politikai erők részéről, hangsúlyozva, hogy ha a pártok körében ismét "süket fülekre talál", az ország előtt fogja őket felelősségre vonni. Hozzátette, hogy a következő napokban olyan kormány megalakítása a cél, amely többséggel bír a parlamentben.     - Tudomásul kell venni, hogy a februári parlamenti választásokon senki sem szerzett többséget, így függetlenül attól, hogy melyik párt mit ígért választóinak, megállapodásra, "gyors és gyakorlatban alkalmazható politikai megoldásra" van szükség - hangoztatta.     A pártokat a fiatalokat sújtó munkanélküliségre, az "elkeseredett" vállalkozókra és dolgozókra emlékeztette. "Önmagában az, hogy változást követelünk, nem jelent sokat, és nem vezet messze. Ehhez minőségi ugrásra,  megújulni képes pártokra és mozgalmakra van szükség" - jelentette ki.      Szavait az első elemzések a pártokkal szembeni eddigi  "legkeményebb" olasz államfői beszédnek minősítették. "Napolitano a legjobb államfő, akit találhattunk" - nyilatkozta Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke.    "Napolitano azt mondta, amit kellett" - fogalmazott Pierluigi Bersani a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára.      A régi-új köztársasági elnök kedden megkezdi a kormányalakítási konzultációt a pártokkal.      
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?