Nagyratörő tervet fogadtak el a szíriai válság rendezésére

Bécs |

<p>Nagyratörő menetrendet fogadtak el a bécsi Szíria-konferencia résztvevői szombaton a közel-keleti országban több mint négy éve tartó polgárháborús válság rendezésére a német külügyminiszter tájékoztatása szerint.</p>

A szíriai kormány és az ellenzéki csoportok képviselői még idén tárgyalásokat kezdenének, fél éven belül átmeneti kormány alakulna, másfél éven belül pedig választásokat tartanának a tervek szerint - közölte Frank-Walter Steinmeier.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint ahhoz, hogy mindezt elérjék, tűzszünetet kell hirdetni a kormány és a lázadó csoportok között. Közölte, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja megegyezett arról, hogy határozatot fogad el erről. Kerry szerint a legfontosabb, hogy ne a mérsékelt ellenzékkel szembeni harc, hanem az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front ellen küzdelem folytatódjon. A péntek éjjeli párizsi merényletsorozattal kapcsolatban hangsúlyozta, nincs ok feltételezni, hogy nem az Iszlám Állam állt a támadások mögött. Kiemelte azt is, hogy a történtek csak még inkább megerősítik eltökéltségüket a terrorizmus elleni harcban.

Aláhúzta: az arab országoknak Szíriával közösen kellene harcolniuk az IÁ ellen. Elmondta ugyanakkor, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsáról egyelőre nincs egyezség, de őt úgy tájékoztatták, hogy Aszad kész érdemi tárgyalásokat folytatni. Kerry reményét fejezte ki, hogy a szíriai elnök komolyan gondolja, hogy kész részt venni az átmenetről szóló egyeztetésekben. 

Az amerikai külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államok és Oroszország között véleménykülönbségek vannak, azonban folytatni kell a közös munkát, ahogy ezt az Iránnal folytatott tárgyalások kapcsán tették korábban, és hozzátette: a tárgyalópartnerek mindannyian Szíria stabilitását tartják szem előtt. 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a sajtótájékoztatón kijelentette: csak a szíriai emberek dönthetnek országuk és elnökük sorsáról. Lavrov szerint a valódi ellenség azonban nem Aszad, hanem az IÁ. Elmondta azt is, hogy a tárgyaláson részt vevő országok számba vették a terrorcsoportokat, ezen listák összehangolását Jordánia végzi majd, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazni fog róla. 

A békefolyamatot Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja vezeti és szervezi majd - mondta Frank-Walter Steinmeier a 17 ország magas rangú képviselőinek részvételével zajló tanácskozás után. 

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője rendkívül hasznosnak nevezte az egyeztetést. Federica Mogherini úgy vélekedett, megkezdődhet a rendezéshez vezető folyamat egyúttal a Twitter közösségi portálon bejelentette, hogy a következő csúcstalálkozót Párizsban tartják majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?