Nagyon súlyos amerikai veszteségek Irakban

Haldíja/Fallúdzsa/Brüsszel. Iraki gerillák rajtaütést hajtottak végre egy amerikai katonai gépkocsioszlop ellen tegnap a Bagdadtól nyugatra fekvő Haldíja városában. Az al-Arabíja dubaji székhelyű, műholdas televízió szerint a támadásban nyolc amerikai katona vesztette életét, egy megsebesült.

Haldíja/Fallúdzsa/Brüsszel. Iraki gerillák rajtaütést hajtottak végre egy amerikai katonai gépkocsioszlop ellen tegnap a Bagdadtól nyugatra fekvő Haldíja városában. Az al-Arabíja dubaji székhelyű, műholdas televízió szerint a támadásban nyolc amerikai katona vesztette életét, egy megsebesült. Az AFP francia hírügynökségnek egy iraki szemtanú elmondta: a támadók egy katonákat szállító járművet robbantottak fel. A járműből több megégett katonát menekítettek ki. Az amerikai konvoj egy másik járműve megpróbálta elhagyni a robbantás helyszínét, de mintegy 500 méterrel messzebb rakétatalálatot kapott. A Reuters brit hírügynökség helyszínen lévő operatőre arról számolt be, hogy a konvoj két járműve kigyulladt, s az amerikai katonák lezárták a környéket. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója hozzátette, hogy a katonák vaktában lövöldöztek, mivel nem látták, honnan érte őket a támadás. A konvojban lévő négy harckocsi védelmezőleg körbevette a mentés helyszínét, lövegeit a környező házakra irányítva. Haldíja két olyan város, Fallúdzsa és Ramádi között fekszik, amelyekben szinte mindennaposak az amerikai katonák elleni támadások.

Fallúdzsában az amerikai katonák szerdán este egy iraki fiatalt agyonlőttek, négy másik személyt megsebesítettek. A katonák gépkocsijukon egy ház mellett haladtak el, ahonnan lövöldözést hallottak. Egy ünnepi esemény résztvevői lövöldöztek a levegőbe, a katonák azonban azt hitték, hogy őket vették célba, ezért tüzet nyitottak. Egy 14 éves iraki fiút megöltek, négy másik személyt, köztük két nőt megsebesítettek, két gépkocsi megrongálódott a lövöldözésben – jelentette az AFP hírügynökség szemtanúkra hivatkozva. A szunniták fellegvárának számító Fallúdzsáról tudni lehet, hogy lakossága jelentős részben hűséges volt Szaddám Huszein elűzött elnökhöz és rendszeréhez.

Németország kész részt venni Irak újjáépítésében, s úgy tartja, hogy bármely ország részéről hiba lenne távol tartania magát tőle – fejtette ki Gerhard Schröder német kancellár közelgő amerikai látogatása előtt a német Handelsblattnak és az amerikai The Wall Street Journalnek adott interjúban. Az amerikai lap a kancellár nyilatkozatát „potenciális áttörésnek” értékelte a transzatlanti kapcsolatokban egy olyan év után, amikor a kancellár az iraki amerikai katonai beavatkozás elleni kiállással nyerte meg pártjának a választásokat, majd közölte, hogy Németország akkor sem vesz részt a hadműveletben, ha az ENSZ jóváhagyja. Schröder megerősítette, hogy Németország nem küld katonákat Irakba, de kész más módon segíteni, például az új iraki rendőrség, új iraki katonatisztek kiképzésében saját költségén. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy finanszíroz olyan helyreállítási programokat, amelyekben német vállalatok hasznosan vehetnek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?