Nagy erejű földrengés Szumátrán

Washington/Jakarta/Bangkok |

<p>Nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).</p>

A honolului szökőár-előrejelző csendes-óceáni központ közlése szerint cunamiriadót rendeltek el Indonézia területére. Az intézet azonban hozzáfűzte azt is, hogy nem várható pusztító erejű, kiterjedt szökőár, de a partokat elérhetik magas hullámok. Nem sokkal később a thaiföldi hatóságok is cunamiriadót léptettek életbe.
A Reuters azonban azt jelentette, hogy egyelőre nincs cunami, és esetleges áldozatokról sem tudni. A brit hírügynökség egyik fotóriportere a Szumátra északi partvidékétől délkeletre fekvő Simeule szigetéről arról számolt be, hogy pánik tört ki, és áramkimaradás van. Egy televíziós állomás szerint az emberek néhol magasabb térségek felé menekülnek.
A rengés fészke Sibolga városától 204 kilométerre nyugat-északnyugatra, 46 kilométeres mélységben volt. A földmozgást a helybeliek szerint három utórengés követte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?