MSZP: meglepő a Fidesz álláspontja

Budapest |

<p>Az MSZP szerint meglepő a Fidesz álláspontja, mivel a legnagyobb ellenzéki párt 2006 óta azt mondja, hogy az ország érdekében bárkivel hajlandó összefogni, csak Gyurcsány Ferenccel nem - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek.</p>

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szombaton azt mondta, a Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben. Az ellenzéki politikus azt követően beszélt erről, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
    Nyakó István szerint a Fidesz meghazudtolta eddigi álláspontját, és most azt mondja, sem személyről, sem ügyről senkivel nem kíván konzultálni.
    A Fidesz is tudhatná, hiszen mondta: most csak Magyarország számít - közölte a szóvivő, megjegyezve, lehet, hogy ez is hazugság volt.
    Nyakó István azt kérdezte, hogy a Fidesznek egyedül Orbán Viktor pártelnök hatalmi ambíciói számítnak-e?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?