Moszkva az amerikai erők kivonására számít Szíriából

lavrov
Moszkva |

Oroszország arra számít, hogy az amerikai erőket kivonják a szíriai et-Tanfból, mert jelenlétük a térségben katonai szempontból célszerűtlen - jelentette ki hétfőn Moszkvában az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov így reagált azokra a jelentésekre, amelyek szerint az Egyesült Államok arra készül, hogy visszavonja erőit Homsz tartományból, az iraki és a jordániai határ közeléből.

"Mint már jeleztem, ezt az övezetet mondvacsinált okokra hivatkozva hozták létre, amelyek a katonai célszerűség szempontjából értelmezhetetlenek. Ezért a védelmi minisztériumaink közötti kapcsolatok vonalán felhívtuk erre amerikai kollégáink figyelmét, akik hasonló következtetésre jutottak. Arra számítok, hogy ez testet ölt a gyakorlatban" - mondta az orosz diplomácia vezetője. 

Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportosulások tevékenysége felélénkült et-Tanf környékén, az amerikai ellenőrzés alatt álló övezetben, egyebek között a Rukban menekülttáborban. Szavai szerint ez nincs összhangban a Szíria déli részén való feszültségcsökkentésről megkötött megállapodásokkal, amire Moszkva felhívta Washington figyelemét.

Az orosz külügyminiszter azokat a sajtóértesüléseket kommentálva, amelyek szerint Oroszország felkérheti Iránt arra, hogy vonja vissza Szíriában állomásozó csapatait az izraeli határról, leszögezte: a déli feszültségcsökkentési övezetről megkötött megállapodás értelmében Izrael határánál kizárólag szíriai kormánycsapatok maradhatnak.

A Kommerszant című napilap értesülése szerint egyébként az orosz védelmi minisztérium két lehetséges verziót tanulmányoz azzal a Deir-ez-Zór tartományban lezajlott összecsapással kapcsolatban, amelyben az orosz védelmi minisztérium vasárnapi bejelentése szerint életét vesztette négy orosz katona. Az egyik szerint az Iszlám Állam fegyveresei támadhatták meg a szíriai hadsereg tüzérütegét, a másik szerint viszont a "mérsékelt ellenzék" fegyveresei, akik a nemzetközi koalíció et-tanfi bázisáról érkeztek.

A lapot úgy tájékoztatták, hogy a szíriai tüzérségi egységet, amely mellé tíz orosz katonai "tanácsadót" rendeltek ki, mintegy tíz, nagy kaliberű golyószóróval felszerelt dzsippel támadták. A szíriai katonák "kitértek a tűz elől", a harcot az oroszok vették fel. A mintegy egyórás összecsapásban 43 fegyverest és hat járművet semmisítettek meg.

A hivatalos adatok szerint az orosz haderő, amely 2015 őszén avatkozott be a szíriai konfliktusba Bassár el-Aszad elnök rendszerének oldalán, eddig összesen 91 katonát veszített, akiknek több mint fele az utóbbi öt hónap során esett el.

A Novaja Gazeta független lap az írta, hogy a deir-ez-zóri incidens, amelyről vasárnap adott tájékoztatást a védelmi tárca, szerda éjjel történt és abban a négy katona mellett a Wagner "katonai magánvállalat" két alkalmazottja is életét vesztette. Moszkva a zsoldosok tevékenységétől elhatárolódik, az ő veszteségeiket hivatalosan nem tartják nyilván.

Pavel Felkengauer, a Novaja Gazeta katonai szemleírója az Eho Moszkvi rádió hétfői adásában azt állította, hogy a Wagner fegyvereseinek a szíriai kormányerők alacsony harci morálja miatt jelentős szerepe volt több jelentős katonai műveletben Szíriában, egyebek között Palmürának az Iszlám Állam egységeitől való visszafoglalásában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?