„Most már elég lesz, Heise úr!”

Erfurt. Egy tanár bátor fellépése még súlyosabb tragédiától mentette meg az erfurti Gutenberg gimnáziumot – derül ki a tegnapi német lapok tudósításaiból.

Erfurt. Egy tanár bátor fellépése még súlyosabb tragédiától mentette meg az erfurti Gutenberg gimnáziumot – derül ki a tegnapi német lapok tudósításaiból. Mint Rainer Heise – aki történelmet és művészettörténetet oktat a csaknem száz éve fennálló erfurti iskolában – elmondta, pénteken délelőtt az emeleti folyosón találkozott szembe az álarcot viselő fegyveressel. Az őt is megfenyegette a kezében lévő pisztollyal, majd lehúzta a fejéről a fekete maszkot. A tanár ekkor ismerte föl benne egykori diákját. Felszólította: tessék, lőj le engem is! Erre a fiú azt felelte neki: „Most már elég lesz, Heise úr”. A tanár ekkor megragadta az ámokfutó karját, és betuszkolta a legközelebbi osztályterembe, majd rázárta az ajtót. Ebben a teremben követett el öngyilkosságot a 19 éves fiú, amikor az ablakon át látta, hogy a kommandósok megrohamozzák az épületet. Az iskolába behozott és az egyik mosdóban elrejtett 500 töltény arra enged következtetni, hogy az ámokfutó az egész tanári kar kiirtására készült.

A diáktársak elmondása szerint Robert S. tavaly megbukott az érettségi vizsgán, ám lehetőséget kapott arra, hogy osztályt ismételve újból nekivágjon a próbatételnek. A szorgalmi időszakban azonban nem tanult kellő intenzitással, gyakran hiányzott az iskolából. Hiányzásait hamisított orvosi igazolásokkal próbálta indokolni, ám a tanárok rájöttek a turpisságra, és a sokadik próbálkozás után az év elején eltanácsolták a gimnáziumból.

Robert S. két erfurti lövészegyletnek is tagja volt, a jelek szerint idejének nagy részét a lövészet vette igénybe. A rendőri szakértők elsőrendű céllövőnek minősítették: csaknem mindegyik áldozatát fejlövéssel ölte meg. Szombaton este mintegy ötezren vettek részt az erfurti dómban a pénteki tragédia áldozatainak emlékére tartott gyászmisén. Megjelent az istentiszteleten Gerhard Schröder kancellár és felesége is. Schröder a szövetségi kormány nevében előzőleg koszorút helyezett el a Gutenberg gimnázium kerítésénél, amelyet ellepnek a megrendült helybéliek virágcsokrai, koszorúi és mécsesei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?