Külföld

Morawiecki: egyetértés van a V4-ben az uniós szankciókat illetően

A visegrádi csoportban (V4) teljes egyetértés van az uniós szankciókat illetően, Magyarország nem akadályozza az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyolcadik szankciócsomagot – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
author
MTI

2022. október 7. 10:45

Mateusz Morawiecki
- TASR/AP-felvétel

Pénteki lengyel médiajelentések szerint Morawieckitől az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki prágai találkozóját követő sajtókonferencián megkérdezték, hogy találkozott-e a csúcs során Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, illetve beszéltek-e az Oroszországgal szembeni szankciókról.

A lengyel miniszterelnök megerősítette: találkozott Orbán Viktorral, és beszéltek a szankciókról is. „Ezúttal is jó információt oszthatok meg önökkel, mégpedig azt, hogy Magyarország miniszterelnöke nem akadályozza a nyolcadik szankciós csomagot” – jelentette ki Morawiecki.

Hangsúlyozta: „Teljes egyetértésben vagyunk az egész visegrádi csoport keretében”.

A tagállamok kormányfőit vagy elnökeit tömörítő Európai Tanács csütörtökön új, további gazdasági korlátozásokat tartalmazó, valamint az egyéni szankciók alá vett orosz állampolgárok listáját bővítő csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, válaszul a kelet-ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megye illegális annektálására.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
nrsr k

A kisebbségi törvény nem szerepel a kormány jogalkotási tervében, Gyimesire bízták az átdolgozását

ellatas

Felmérés: A többség ragaszkodik az ingyenes egészségügyi ellátáshoz

tej k

Rekordárat fizethetünk a tejért

Különös haláleset Nyitrán

TRAGÉDIA: Rejtélyes körülmények között halt meg egy férfi, miután meglátogatta a barátját

putyin kp

Putyin olyan akadályba ütközött, amire senki sem számított

új szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.