Molotov-koktél és trágya az elnök kritizálásáért

/Caracas |

<div>Maszkot viselő férfiak Molotov-koktélokkal és trágyával dobálták meg az egyik legnagyobb venezuelai napilap, az El Nacional szerkesztőségét.</div><div>&nbsp;</div>

Az újság gyakran bírálja Nicolás Maduro szocialista elnököt. Az El Nacional internetes híroldalán közölte, a férfiak azt kiabálták, hogy az újság elárulta az országot. A támadók egy „A vég kezdetét jelenti-e a szeptember elsejei felvonulás?” című röpiratot is a helyszínen hagytak, utalva a Maduro menesztését követelő ellenzék által szervezett országos demonstrációra. A röpirat azzal vádolta Miguel Henrique Oterót, az El Nacional tulajdonosát, hogy összeesküdött a nép ellen.  A mély gazdasági válságba és kilátástalanságba süllyedt Venezuelában nagyon feszült a politikai helyzet, az ellenzék hónapok óta követeli az elnök eltávolításáról szóló népszavazás megrendezését. Az elmúlt három hónapban ez volt a második támadás az El Nacional s a negyedik egy országos sajtóorgánum székhelye ellen. Kiutasították Venezuelából az al-Dzsazíra pánarab televízió forgatócsoportját, amely az országos tüntetésről készült tudósítani. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi médiaszervezetnek a világ országait a sajtószabadság mértéke alapján rangsoroló, 180 államot vizsgáló listájában Venezuela a 137. helyen áll.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?