Mint a filmekben: FBI vette őrizetbe a szlovákiai férfit

alan bill

A 31 éves pozsonyi férfit december végén vette őrizetbe az FBI a New York melletti Newark repülőterén.

A harmincegy éves pozsonyi férfit azzal vádolják, hogy ő volt a Kingdom Market társalapítója és vezetője, egy illegális online piactéré, amelyet a német hatóságok nemrég leállítottak. A mintegy 25 ezer hirdetést tartalmazó online platformon kábítószereket, lopott személyazonosságokat, hamis bankjegyeket és okmányokat, valamint számítógépes vírusokat árultak.

Alan Bill már régóta a világ legjobb nyomozóinak célkeresztjében van. Számos európai és amerikai rendőrség, köztük a kábítószer-ellenes hivatal, az adóhivatal, a már említett FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal is együtt dolgozott a bűnöző leleplezésében.

Éppen ezért Bill, aki ellen már vádat emeltek, az Egyesült Államokban áll az igazságszolgáltatás elé.

Az őrizetbe vétel bizonyára váratlanul érte a fiatal szlovákiai férfit, hiszen nem munka céljából utazott az Egyesült Államokba, hanem azért, hogy élete egyik legfontosabb pillanatát élvezze, vagyis nászúton volt.

A szlovákiai külügyminisztérium az amerikai hatóságokkal ellentétben hallgatott. „A személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályokra való tekintettel nem adunk további tájékoztatást” – kommentálta a minisztérium sajtóosztálya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?