Milanovic: rákényszerítettük a magyarokat, hogy fogadják a menekülteket

Zágráb |

<p>Nem volt megállapodás a magyarokkal. Rákényszerítettük őket, hogy fogadják a menekülteket, úgy, hogy odaküldtük az embereket, és továbbra is ezt fogjuk tenni - jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szombaton Pélmonostoron (Beli Manastir) az Index.hr horvát hírportál tudósítása szerint.</p>

A miniszterelnök szombat reggel látogatott el a magyar határ melletti Pélmonostorra, ahol felmérte a helyzetet, és beszélt a Vöröskereszt dolgozóival, valamint azzal a mozdonyvezetővel, akit péntek este vettek őrizetbe Magyarországon. Ő vezette azt a vonatot, amelyen mintegy ezer migráns felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében érkezett Magyarországra. Milanovic a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta: megítélése szerint működik a "B-terv". A kormányfő pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország lehetőségei korlátozottak, ezért átérnek a "B-tervre", és a magyar határhoz irányítják az menekülteket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?