Miért bakizott Obama az eskütételkor?

Washington |

<p>Meglehet, sok száz millióan értékelték az új amerikai elnök, Barack Obama teljesítményét, hogy kívülről, folyékonyan elmondta előre megírt, bő negyedórás beszédét, ám a rövid elnöki eskütétel már nem sikeredett ennyire gördülékenynek. Pedig csak annyi lett volna a feladat, hogy megismételje John G. Roberts legfelsőbb bíró szavait.</p>

Már a start se sikerült... A főbíró még be se fejezte az első mondatot, amikor Obama már belekezdett, így aztán kétszer is elmondta, "Én, Barack Hussein Obama".

Ezután  Robertsnek sikerült meglepnie Obamát, a szöveg kissé improvizált változatával, amelyben tarka nyelvtani kavarodás született. A birtokviszonyból részeshatározói viszony lett, és - bár az angolt tartják a világ egyik legrugalmasabb nyelvének, a "híven" módhatározónak se sikerült a helyére kerülnie.
    Az alkotmányos szöveg szerint az elrontott rész helyesen így hangzik az eskü: "híven gyakorlom az Egyesült Államok elnökének tisztét", Roberts viszont a híven szót a mondat végére helyezte. A Harvardon alkotmányjogásznak készült Obama azonnal felfigyelt a hibára, és megállt, a rövid kínos szünet után  a főbíró így ismét nekigyürkőzött. Most már előrekerült a jelző, ám ezúttal az igével gyűlt meg a baja, azt ugyanis elhagyta. Hogy a zavar teljes legyen, Obama erre most a bíró első - hibás szórendű - változatát mondta fel.
    Ezután már minden ment mint a karikacsapás, sikerült végigmondani a 35 szavas esküszöveg hátralévő részét, beleértve a végén az alkotmány szerint különben nem kötelező "Isten engem úgy segéljen!" fordulatot is.
    Alighanem lesznek, akik majd hosszan elvitáznak arról, vajon a nem egészen hibátlan szöveg ellenére érvényesnek tekinthető-e az eskü. De ez a vita inkább csak akadémikus, hiszen kevéssé valószínű, hogy akadna bíróság, amelyik ítélkezni akarna az ügyben. Jogászok szerint Obamának nem kell aggódnia, hogy elnöksége nem törvényes, de általában az a véleményük, hogy egy ismétlés nem árthat.
    Amire van is példa. Az Egyesült Államok harmincadik elnöke, Calvin Coolidge közjegyző apja előtt tette le az esküjét, majd, amikor szóvá tették, hogy ez az alkotmányba ütközhet, megismételte a Legfelsőbb Bíróság bírója előtt. Chester A. Arthur, a 21. amerikai elnök pedig első alkalommal otthonában, majd két nappal később Washingtonban is letette az esküt.
    Szerdai lapjelentések szerint egyébként Roberts még a capitoliumi ebéd előtt néhány szót váltott az új elnökkel, és elnézést kért a bakiért. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?