Michiganben hitelesítették Joe Biden választási győzelmét

Joe Biden

Michigan állam négytagú választási bizottsága hétfőn délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét. A négytagú bizottság egyik republikánus tagja tartózkodott a hitelesítés megszavazásakor.

A kihirdetett eredmény szerint Biden több mint 150 ezer vokssal többet szerzett, mint Donald Trump hivatalban lévő republikánus elnök, s ezzel megszerezte az állam 16 elektorának szavazatát.

Az Egyesült Államokban az 538 tagú elektori testület választja meg az elnököt. A testület december 14-én ül össze.

„A testület feladata ma nagyon egyértelmű: az a dolgunk, hogy a választócédulák eredménye alapján igazoljuk ennek a választásnak az eredményeit. Ez teljesen világos. A beérkezett voksokra kell szorítkoznunk. Nem fogok vitát nyitni arról, hogy ne így tegyünk” – fogalmazott Aaron Van Langevelde, a bizottság republikánus alelnöke. A bizottságnak két demokrata párti és két republikánus tagja van.

Aaron Van Langevelde az egykori amerikai elnökre, John Adamsre (1797–1801) hivatkozva leszögezte: „a törvények és nem az emberek kormányzata vagyunk, s ennek a testületnek ma ragaszkodnia kell ehhez az elvhez”.

Elemzők emlékeztettek rá, hogy 2,8 százalékos előnyével Biden Michiganben nagyobb arányú győzelmet aratott, mint a többi vitatott eredményű államban, köztük Georgiában, Arizonában, Wisconsinban és Pennsylvaniában.

Biden michigani győzelmének hitelesítésével alaposan megcsappantak Trump esélyei az esetleges győzelemre. Georgiában ugyan ismét újraszámolják a voksokat, mivel az elnök és kihívója közötti különbség fél százaléknál is kevesebb, és Trump jogászcsapatának keresetei nyomán Pennsylvaniában is ellenőrzik még a szavazatokat, de amennyiben az egyes helyeken gyanított választási szabálytalanságok be is igazolódnának, ezek nem befolyásolnák a november 3-án tartott elnökválasztás végeredményét.

Pennsylvaniában a bíróság által megszabott határidő szerint hétfőn estig kell hitelesíteni a választási eredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?