Oroszország komoly gondokkal küzd, hogy elegendő mennyiségben állítson elő a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina második dózisából azok teljes körű immunizálására, akik már megkapták az első adagot – közölték mexikói tisztségviselők kedden.
Mexikóban hiány van a Szputnyik második dózisából
Az AP amerikai hírügynökség ezzel összefüggésben felidézte: korábban is voltak jelentések arról, hogy akadozik a Szputnyik V vakcina gyártása, amelyből Oroszország számos államnak ígért szállítani.
A Szputnyik V annyiban tér el a koronavírus elleni többi oltóanyagtól, hogy a két dózis eltér egymástól és nem felcserélhető. A vakcina első komponense a humán adenovírus 26., a második az 5. szerotípusa alapján készült, ez utóbbinak az előállítása pedig sajtóértesülések szerint nehezebb az elsőnél.
Hugo López-Gatell Ramírez mexikói egészségügyi államtitkár szerint az orosz szakértők megállapították, hogy az első adenovírus fajta jóval gyorsabban szaporodik a másodiknál. Mint mondta, a szakemberek ezért felvetették, hogy a mostani néhány hét helyett fél évvel később kellene beadni a vakcina második dózisát.
Az elmúlt hónapok során az első dózisból előállított mennyiség kezdett eltérni a második dózisból rendelkezésre álló mennyiségtől – hívta fel a figyelmet López-Gatell Ramírez.
Az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) cáfolta a mexikói értesülést.
„A mexikói hatóságoknak a Szputnyik V második dózisának előállítására vonatkozó nyilatkozata nem felel meg a valóságnak” – közölte az RFPI sajtószolgálata. „A Szputnyik V mindkét dózisának gyártását fokozták Oroszországban és külföldön is, hogy kiszolgálhassák a növekvő nemzetközi keresletet” – tette hozzá az Alap.
Mexikó eddig csak 1,9 millió adag Szputnyik V vakcinát kapott a 24 milliós rendelt mennyiségből. Oltási kampányában ezért a latin-amerikai ország a Pfizer/BioNTech-, AstraZeneca- és a CanSino vakcinákra támaszkodik.
Szergej Lavrov orosz és Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter egyébként április végén jelentette be közös moszkvai sajtótájékoztatóján, hogy májustól Mexikóban is elkezdik gyártani a Szputnyik V-t.
A 126 millió lakosú Mexikóban a járvány kitörése óta 2,36 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül hivatalos adatok szerint több mint 219 ezren hunytak el az új típusú koronavírus kiváltotta Covid-19-kórban és szövődményeiben. A mexikói kormány ugyanakkor abból indul ki, hogy a szórványos tesztelés miatt a halottak száma akár 347 ezer is lehet.
Latin-Amerikában elsőként Argentína kezdte meg a Szputnyik V gyártását. A legnagyobb lélekszámú dél-amerikai országban, Brazíliában azonban a helyi egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a szer ottani alkalmazását.
Az RFPI szerint a Szputnyik V használatát eddig a világ 62 országában engedélyezték. Az Orosz Közvetlen Beruházási Alap emellett számos országgal, a többi között Indiával, Kínával, Szerbiával és Dél-Koreával írt alá megállapodást a vakcina helyi gyártásáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.