Mesés kincset találtak egy indiai templomban

Thiruvananthapuram/Újdelhi |

<p>Több ezer milliárd forint értékű arany- és ezüstékszert, valamint drágakövet találtak egy dél-indiai hindu templom titkos kamráiban.</p>

Az utolsó kamra felnyitását már komoly biztonsági intézkedések életbe léptetése közepette kezdték meg hétfőn.

Az előzetes becslések szerint a kincsek értéke piaci áron számítva elérheti a 900 milliárd rúpiát (közel 4 ezer milliárd forintot) is, és ezzel a Kerala állambeli Srí Padmanabhaszvámi szentély egy csapásra a leggazdagabb indiai templom lett - mondta el K. Dzsajakumár, az állam főminisztere.
A kincs becsült értéke több mint egész India oktatási költségvetése. A pontos értéket régészeti vizsgálatok után állapítják majd meg. Történészek életszerűnek minősítették az eddigi becsléseket, mert évszázadokon át sok haszot hajtó kereskedemi útvonaladtak haladtak át a térségben.
A múlt hét folyamán héttagú kutatócsoport tárta fel a templom évszázadok óta háborítatlanul pihenő kincseit, hogy leltárba vegye azokat, arról azonban nem is álmodtak, hogy milyen hatalmas értékre bukkannak.
A sokezernyi nyaklánc, érme, rubin és smaragd a Hindustan Times napilap szerint a XVIII. századból származik. A kincsek a templom eddig felnyitott öt tikos kamrájából kerültek elő, a hatodik megnyitását hétfőn kezdték meg.
A Visnu istennek szentelt templomot több száz évvel ezelőtt építtette Travánkor király - a templom kamráiba a hívek adományai kerültek. A többi között egy hat méter hosszú nyakláncot, valamint több ezernyi aranyérmét találtak. De előkerültek istenségek és istennők drágakövekkel kirakott aranyszobrai és koronák is.
India távoli részeiről és más országokból érkezett kereskedők is vittek adományokat a templomba. Nemcsak az istenség, hanem a korabeli uralkodó előtt is így akarták leróni tiszteletüket - mondta el a keralai Történelmi Kutatások Tanácsának igazgatója.
A templom felügyeletét 1949, India függetlenségének kikiáltása óta a királyi család leszármazottai gyakorolták, ám a napokban az Indiai Legfelsőbb Bíróság állami hatáskörbe vonta a felügyeletet, hogy biztosítani tudják a kincsek védelmét.
A hatóságok megerősítették a keralai templom védelmét: biztonsági kamerákat és riasztókat szereltek fel, és egy különleges kommandó felállítását is tervezik, amely a hely őrzéséről gondoskodik.
A rendőrség a templom közelében rendezte be főhadiszállását, ahonnan a templom biztosítását irányítják. A keralai kormány hangsúlyozta: csupán az adományok számbavétele zajlik, a feltárás után a kincsek továbbra is a templom tulajdonában maradnak.
Az indiai társadalomban - amelyben 450 millióra teszik a szegénységben élők számát - közben éles vita bontakozott ki arról, hogy mi legyen ezzel az óriási értékkel. A hindu közösség vezetői szerint a templomra kellene fordítani, ám sok értelmiségi inkább a szegénységet enyhítené abból.
Indiában számos templom rendelkezik óriási vagyonnal a hívek adományai révén. Mindeddig a déli Andhra Pradesh állam Thirupáthi templomát tartották India leggazdagabb szentélyének, amelyben 320 milliárd rúpia értékű adományt halmoztak fel a hívők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?