MERS-koronavírust találtak egy szaúd-arábiai teveistálló levegőjében

Washington |

<p>MERS-koronavírust találtak egy szaúd-arábiai teveistálló levegőjében. A farm egyik tevéje is fertőzött volt. További kutatásoknak kell megállapítania, levegő útján is terjed-e a betegség.</p>

Az amerikai mBio online mikrobiológiai szaklapban közzétett kutatás során tavaly novemberben a szaúd-arábiai virológusok három egymást követő napon három levegőmintát gyűjtöttek egy olyan teveistállóból, amelynek 43 éves tulajdonosa a közel-keleti légúti megbetegedés (MERS) vírusának hordozója volt. Később a férfi belehalt a kórba.

Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az első levegőmintából a koronavírus géntöredékeit. Ugyanezen a napon a MERS-beteg férfi egyik tevéjénél is diagnosztizálták a fertőzést. További vizsgálatok megerősítették, hogy a levegőből azonosított vírustöredékek pontosan ugyanolyanok, mint amilyeneket a beteg tevében és gazdájában találtak.

A többi levegőminta azonban nem bizonyult pozitívnak, azaz nem tartalmazott vírust, ami arra utal, hogy a tevék rövid szakaszokban, hosszabb szünetekkel bocsáthatják a légtérbe a kórokozót - mondta Eszam Azar, a szaúd-arábiai Abdulaziz király Egyetem virológusa.

Korábbi vizsgálatok szerint nagyobb a fertőzés kockázata azoknál, akik tevékkel dolgoznak, és egyre gyűlik a bizonyíték arra, hogy a vírus tevéről emberre terjedhet. A virológus ezért a védőöltözék és az óvintézkedések fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy kerülni kell az érintkezést a beteg vagy vírushordozó tevékkel. Javasolta a tevetej pasztörizálását és a tevehús alapos átsütését-főzését.

A 2012-ben Szaúd-Arábiában azonosított koronavírus súlyos heveny légúti tüneteket idéz elő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján eddig 834 embernél azonosították a kórokozót, és legalább 288-an haltak bele a betegségbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?