Merkel: tárgyalásokat kell folytatni a menedékkérők visszafordításáról

merkel
Berlin |

Július elejéig tárgyalásokat kell folytatni Németország európai partnereivel a menedékkérők visszafordításának kérdéséről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben a párt vezető testületeinek ülése után.

Elmondta, hogy a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításáról a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott vitában az előző héten tett javaslatának megfelelően most kétoldalú, kormányközi tárgyalások kezdődnek azzal a céllal, hogy Németország ne egyoldalúan, ne egyeztetések nélkül és ne mások kárára vezessen be határigazgatási szigorításokat.

Örömtelinek nevezte, hogy a CSU és elnöke, Horst Seehofer belügyminiszter elfogadta a javaslatot. 

 Kiemelte, hogy csak európai megoldással lehet megnyugtatóan rendezni az ügyet. Mint mondta, "negatív dominóhatás" keletkezne és akár az európai egyesülés eredményei is veszélybe kerülnének, ha Németország unilaterális alapon, az európai társországoktól függetlenül tagadná meg a belépést menedékkérőktől.

Hozzátette, hogy nemzeti szinten csak az európai egyeztetések után kell visszatérni az ügyre, és akkor sem érvényesülhet "automatizmus", vagyis nem törvényszerű, hogy megvalósítják a Horst Seehofer által tervezett szigorításokat.

Július 1-jén meg kell vonni a tárgyalások mérlegét, és "meg kell nézni, hogy hol tartunk"

- mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy először a CDU vezető testületeiben kell értékelni az eltelt két hetet, majd a CSU-val együtt. 

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a menedékkérők visszafordításának ügyét a kormányfői hatáskör részének tekinti. Ez azt jelenti, hogy  nem tűrné el, ha belügyminisztere a beleegyezése nélkül hozna olyan döntéseket, amelyek révén Németország egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok kárára tagadná meg a belépést menedékkérőktől.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Horst Seehofer menekültügyi koncepciója, úgynevezett mesterterve 63 pontja közül 62-ben teljes az egyetértés a testvérpártok között, és mindketten azért küzdenek, hogy csökkenjen a Németországba érkező menedékkérők száma és ne ismétlődjék meg a 2015-ös válság.

Kapcsolódó cikkünk

Azt is elmondta, hogy egyetért a belügyminiszterrel abban, hogy nem szabad beengedni olyan menedékkérőket, akiket már elutasítottak Németországban és beutazási tilalom alá vettek, de mégis vissza akarnak térni. 

A kancellár tájékoztatójával egy időben Münchenben Horst Seehofer párja elnökségi ülése után hangsúlyozta: reméli, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások, ellenkező esetben Németországnak képesnek kell lennie arra, hogy megtagadja a belépést menedékkérőktől.

Elmondta, hogy az elnökségi ülésen ismertette 63 pontos tervét, amely elnyerte a testület egyhangúlagos támogatását. Ezért amint visszaér a belügyminisztérium berlini székházába, kiadja az utasítást a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrségnek arra, hogy ne engedjenek be többé korábban már elutasított és beutazási tilalommal sújtott menedékkérőket.

Hozzátette: az elnökségnek az az álláspontja, hogy kell terjeszteni a határigazgatási szigorításokat, ha a június 28-29-i EU-csúcs végéig nem sikerül olyan eredményeket elérni az európai szinten, amelyek hatása megfelel a tervezett nemzeti szintű német intézkedésekkel.

Ezzel ugyan a CSU adott két hetet Angela Merkel kancellárnak az európai megoldás megtalálására, de egyetértés nincs a két párt között a menekültügyi reformterv utolsó, 63. pontjában. 

 "Nem 14 napról van szó, hanem egy alapvető nézeteltérésről" - fogalmazott Horst Seehofer, megjegyezve: az elnökségi ülésen többször figyelmeztette a testület tagjait, hogy nincsenek még túl a testvérpártok közötti vita nehezén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?