Merkel: nyár végéig minden felnőttet be lehet oltani Németországban

Angela Merkel

Nyár végéig valamennyi felnőttet be lehet oltani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Németországban – mondta Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben.

A kancellár a december végén elkezdett oltási kampány első tapasztalatairól a tartományi kormányfőkkel, oltóanyagokat gyártó cégek vezetőivel és a vakcinabeszerzést az EU-tagországok képviseletében végző Európai Bizottság szakembereivel folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatóján kiemelte: továbbra is tartható a kampány eredeti célja, miszerint szeptember 21-ig – a kilencmillió gyereket nem számítva – mindenkinek biztosítható a lehetőség az önkéntes és ingyenes oltásra a 83 millió lakosú országban.

Hangsúlyozta: ez a cél akkor is elérhető, ha időközben nem kerül újabb oltóanyag a piacra, és csak a már EU-s engedéllyel rendelkező termékekkel – a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és az Oxford/AstraZeneca-vakcinával – lehet dolgozni.

A tanácskozáson arról is egyetértésre jutottak, hogy nem kell megváltoztatni az oltás ütemezését, vagyis nem kell a gyártók által ajánlottnál hosszabb ideig várni a második adag beadásával, hogy minél hamarabb minél több ember megkaphassa legalább az első adagot.

Ugyancsak egyetértettek abban, hogy nem szükséges változtatni a társadalmi csoportok rászorultsága alapján összeállított fontossági rangsoron, vagyis elsősorban nyolcvan éven felülieknek, az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, a kórházi orvosoknak és ápolóknak biztosítják az oltást, míg a második helyen kiemeltek közé mások mellett a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a harmadik helyen kiemeltek közé pedig többek között a 60-70 éves korosztály tagjai és a betegségük miatt közepesen veszélyeztetettek tartoznak.

Ugyanakkor a szövetségi kormány és a járványügyi védekezésért – így az oltások beadásáért is – felelős tartományi kormányok megállapodtak egy úgynevezett nemzeti oltási terv felállításában. Erről Markus Söder bajor miniszterelnök a tájékoztatón elmondta, hogy kifejlesztenek egy „közös platformot”, amely a vakcinaszállítmányok érkezésével és a szövetségi kormány által felügyelt szétosztásával kapcsolatos adatokat tartalmazza majd, és az oltás megszervezésében – a többi között az időpontok kiadásában – segíti a tartományokat.

Németországban hétfőig a lakosság nagyjából 2,8 százaléka, 2 467 918 ember kapott védőoltást a SARS-Cov-2 ellen, közülük 532 562 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.

A járvány tavaly ősszel kibontakozott második hulláma levonulóban van. A legfontosabb járványhelyzeti mutatóként számon tartott úgynevezett hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság) – az előző hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – január  28-án süllyedt először 100 alá tavaly október óta, és hétfőn 91-en állt a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint.

Ez a mutató január közepén még 130 felett állt. Az egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlattal a kormány azt igyekszik elérni, hogy a mutató 50 alá süllyedjen, mert a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok csak ebben az esetben tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett.

Az RKI hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 5608 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 6729-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 221 971 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 175 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 57 120-ra emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?