Merkel csatát nyerhet, legalábbis a Bundestagban

Berlin |

<p>Görögország megsegítésével kapcsolatban csatát nyerhet Angela Merkel kancellár, legalábbis a német parlamentben.</p>

A pártok közötti, csaknem egész napos lázas alkudozások nyomán ugyanis erősen megnövekedett annak valószínűsége, hogy a kormány ezzel kapcsolatos, és a német szerepvállalást körvonalazó törvénytervezete nagy többséggel kap zöld jelzést a Bundestagban pénteken sorra kerülő szavazás során. Értesülések szerint az ellenzék fő erejének számító szociáldemokraták - bizonyos kormányzati kompromisszumok fejében - feladták szembenállásukat, a Zöldek pedig eleve közölték, hogy fenntartásaik ellenére a koalíció törvénytervezete mellett szavaznak. Az öt parlamenti párt közül egyedül a Baloldal pártja  jelentette ki egyértelműen, hogy a tervezet ellen fog szavazni.

Merkel kancellár egy csütörtöki nyilatkozatban ismét rendkívüli helyzetről beszélt. A parlamenti pártok frakcióvezetői előtt azt hangoztatta, hogy a német kormánynak és a parlamentnek vállalnia kell a felelősséget Görögország megsegítéséért, illetve az euró megvédéséért.

Hasonlóan foglalt állást Wolfgang Schauble  pénzügyminiszter is, aki a kialakult helyzet kapcsán minden korábbinál súlyosabb válságról beszélt. A miniszter a leghatározottabban elutasította a görög adósságok átütemezésének lehetőségét, utalva arra, hogy az beláthatatlan következményekkel járna. A miniszter szerint  egy ilyen esetben a bankok és a hitelezők lemondhatnának minden, Görögországgal szembeni követelésükről. Görögországban egyébként főként a német és a francia bankok a legfőbb hitelezők.

Kiszivárgott értesülések szerint az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - amely előző nap még a kormány törvénytervezetének megtorpedózásával fenyegetett - csütörtökön kijelentette, hogy bizonyos  kiegészítésekkel hajlandó megszavazni. Eszerint a kormánykoalíciós pártok elfogadták a szociáldemokratáknak azt a követelését, hogy tervezethez egy olyan kiegészítést fűznek, amely - meglehetősen óvatos formában ugyan -  előirányozza a magánbankok hozzájárulását a válság költségeinek fedezéséhez.

Erről egyébként a napokban a főbb bankok és a pénzügyminiszter között előzetes megállapodás született. A kormánypártok ugyanakkor elutasították az SPD-nek azt  a korábbi sürgetését, hogy a pénzpiaci spekulációk jövőbeni megfékezése érdekében a tervezetbe kerüljön bele egyfajta, a későbbiekben bevezetendő, úgynevezett pénzpiaci tranzakciós adó.

Amennyiben a szociáldemokraták és a Zöldek a pénteki voksoláskor ténylegesen a tervezet mellett szavaznak, az jelentős többséget és egyfajta erkölcsi győzelmet jelent a konzervatív Merkel kancellár számára. Mindez annak fényében különösen jelentős lenne, hogy a német lakosság csaknem 90 százaléka Görögország támogatása, illetve a német szerepvállalás ellen van.

Németország egyébként az elkövetkező három évben összesen 22,4 milliárd euróval vesz részt a 110 milliárd eurós nemzetközi támogatási csomagban. A német közreműködés nem a központi költségvetésből történik, hanem egy olyan hitelkonstrukcióval, amely az állami tulajdonban lévő KfW bank (Kreditanstalt für Wiederaufbau) égisze alatt - az állam garanciavállalása mellett - zajlik.

Mindezzel párhuzamosan csütörtökön is olyan értesülések terjedtek el, amelyek szerint a német hozzájárulás a tervezett 22,4 milliárdnál több lehet. Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter és Rainer Brüderle gazdasági miniszter azonban határozottan cáfolta ezt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?