Merkel: a hazájuk közelében kell segíteni a menekülteknek

Angela Merkel k

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy „lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét”.

Merkel hangsúlyozta, hogy a menekültek előre meghatározott csoportokba, kontingensekbe rendezett befogadásáról majd csak akkor lehet tárgyalni, amikor már látható, hogy milyen nemzetközi menekültügyi folyamatok indulnak be a tálib hatalomátvétel miatt.

Minden támogatás „jó és fontos”, amelyet az Afganisztán térségében fekvő országoknak lehet biztosítani a humanitárius segítségnyújtásra. Ugyanakkor az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint egyelőre nem is a határokon átívelő, hanem a belső migráció a „nagy probléma” – tette hozzá Angela Merkel.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egészségügyi és humanitárius szállítmányok Afganisztánba juttatásához „létfontosságú" a kabuli nemzetközi reptér üzemeltetése.

A német kancellár elmondta, hogy a napokban tárgyalásokat folytattak több európai ország, köztük Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Olaszország kormányával arról, hogy miként lehet közösen létrehozni „átmeneti, vagy egy erősebb” képviseletet Kabulban azzal a céllal, hogy állandó legyen a kapcsolat a tálib vezetéssel.

Ez nem jelent diplomáciai elismerést, csupán a érintkezés csatornáinak megszilárdítását - húzta alá Angela Merkel.

Szólt arról is, hogy kormánya leginkább arra összpontosít, hogy rendezze a német hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek helyi segítői és családjaik helyzetét. Egyelőre a csoport nagysága is bizonytalan, 10 és 40 ezer fő közötti lehet, és nem tudni, hogy mennyien akarják elhagyni a hazájukat.

Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától. Hozzátette, hogy az osztrák kormány is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a menekülteknek a hazájukhoz minél közelebb biztosítsák a támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?