Méretes uniós pénzinjekció Ukrajnának

<p>Brüsszel/Kijev. Ukrajna 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a következő években az Európai Uniótól – közölte Barroso. A Szlavutics ukrán hadihajó legénysége megakadályozta, hogy fegyveresek elfoglalják a hajót. Krím kormánya továbbra sem ismeri el az új kijevi vezetést.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Ukrajna összesen 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a jövőben az Európai Uniótól és a hozzá tartozó pénzügyi intézményektől – jelentette be tegnap José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Az EU a saját költségvetéséből 3 milliárd eurót, ebből 1,4 milliárd euró támogatást nyújt, emellett Ukrajna 8 milliárd eurót kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Közös hangon szólal meg az EU és a NATO az ukrajnai válság, az orosz agresszió ügyében, mindkét szervezet kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett – közölték tegnapi brüsszeli együttes ülésük után.

Krím keménykedik

A Krími Autonóm Köztársaság kormánya egyelőre nem áll készen tárgyalásokra az ukrán parlamenttel, mert nem tartja legitimnek a kijevi hatalmat – közölte Szerhij Akszjonov krími kormányfő. „Nem tartjuk legitimnek azt a hatalmat, amely tárgyalásokat javasol nekünk” – jelentette ki Akszjonov. A Krím Ukrajnából történő esetleges kiválásával kapcsolatban Akszjonov kijelentette, hogy „ezt a kérdést kizárólag az autonóm köztársaság lakosai dönthetik el, az állampolgárok választhatnak, s mi mindent megteszünk, hogy eleget tegyünk az akaratuknak”. A kijevi kerületi közigazgatási bíróság törvénytelennek minősítette a krími parlament döntését Akszenov kormányfővé választásáról és a Krími Autonóm Köztársaság jogállásáról szóló népszavazás megrendezéséről.

A Szevasztopolnál veszteglő Szlavutics ukrán hadihajó legénysége megakadályozta, hogy fegyveresek elfoglalják a hajót. A Szlavutics hadihajó jelenleg a szevasztopoli kikötőben vesztegel, útját a tenger felé elállják az orosz fekete-tengeri flotta hajói, amelyek az elmúlt napokban részt vettek a Krím félsziget megszállását célzó műveletekben. A fegyveresek egy vontatóhajón megközelítették a hadihajót, de annak személyzete erővel visszaverte a támadást. Az ukrán főügyészség közben utasítást adott a különleges nyomozati egységeknek, hogy vegyék őrizetbe Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagyot, az ukrán flotta egykori főparancsnokát. Berezovszkij március 2-án átállt az oroszbarát erők oldalára, és hűséget esküdött a „krími népnek”.

Azonosított oroszok

A Krím félszigeten azonosító jelzés nélkül tevékenykedő felfegyverzett egységek a fekete-tengeri orosz hadiflotta szevasztopoli bázisáról és a dél-oroszországi Novorosszijszkból valók – közölte tegnap a Kommerszant című napilap. A tekintélyes orosz újság szerint az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaság területén az orosz tengerészgyalogság szevasztopoli 810-es dandárjához tartozó erők és a Fekete-tenger orosz partvidékén található kikötővárosban, Novoroszszijszkban állomásozó 7. hegyi deszant dandár egységei tevékenykednek felségjelzés nélkül. A Kommerszant állítása azért érdekes, mert Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnapi nyilatkozata szerint Oroszország nem ad utasításokat a krími önvédelmi erőknek, az orosz Fekete-tengeri Flotta katonái a támaszpontjukon tartózkodnak, rajtuk kívül a Krímben nincsenek orosz katonák.

Merénylet Ungváron

Késsel támadta meg ismeretlen elkövető kedd este Ungváron Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármestert, és súlyosan megsebesítette – az orvosok közlése szerint élete nincs veszélyben. Az ungvári városi önkormányzat képviselői egy hete bízták meg a 2004-es narancsos forradalom idején játszott szerepe miatt kárpátaljai Che Guevaraként emlegetett Viktor Scsadejt, az utóbbi hónapok ungvári tüntetéseinek egyik vezetőjét a város vezetésével, miután lemondatták az előző polgármestert.

Ukrajna NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője. A TSzN hírcsatorna által e héten végzett felmérése alapján az ukrán lakosság 79,1%-a úgy véli, Ukrajnának sürgősen be kellene lépnie az észak-atlanti szövetségbe.

Az új ukrán kormány feladata decentralizálni a Kijevben központosított hatalmat és több önrendelkezési jogot biztosítani a régióknak – közölte Arszenyij Jacenyuk kormányfő.

EBESZ-megfigyelők

Tizennyolc ország, köztük Szlovákia, Csehország és Magyarország vesz részt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fegyvertelen katonai megfigyelői missziójában Ukrajnában – a 35 megfigyelő máris elindult a dél-ukrajnai Odesszába, az első misszió egy hétig tart. Az ukrán meghívás a katonai létesítmények felkeresésére szól, az oka pedig az orosz katonai jelenlét feletti aggodalom. Egyelőre nem tudni, hogy Oroszország beengedi-e a Krímbe a megfigyelőket. EBESZ-diplomaták szerint jogilag nem szükséges Moszkva hozzájárulása a misszióhoz.

William Hague brit külügyminiszter arra kérte tegnap Párizsban orosz kollégáját, Szergej Lavrovot, hogy találkozzon Andrij Descsica ideiglenes ukrán külügyminiszterrel, aki szintén a fővárosban tartózkodik az ukrán válság rendezését célzó tárgyalásokon. „Minden diplomáciai erőfeszítést megteszünk, hogy Oroszország és Ukrajna között kapcsolat jöjjön létre miniszteri szinten, a többi ország támogatásával” – mondta Hague.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?