Merénylet egy iraki politikusnő ellen

Bagdad. Két műtét után még mindig súlyos, de kielégítő az állapota Akila al-Hásiminak, az iraki átmeneti kormányzótanács egy bagdadi merényletben megsebesített tagjának. A politikusnő állandó orvosi felügyelet alatt van – közölte az amerikai–brit szövetséges erők szóvivője.

Bagdad. Két műtét után még mindig súlyos, de kielégítő az állapota Akila al-Hásiminak, az iraki átmeneti kormányzótanács egy bagdadi merényletben megsebesített tagjának. A politikusnő állandó orvosi felügyelet alatt van – közölte az amerikai–brit szövetséges erők szóvivője. Az al-Hásimit szállító gépkocsira rakétagránátokkal és gépkarabélyokból nyitottak tüzet. Két lövedék al-Hásimi gyomrába fúródott, kettő pedig a vállán és a lábán találta el. Sofőrje és három testőre is megsebesült. Az ideiglenes kormányzótanács tagjai szerint külföldi szélsőségesek állhatnak a merénylet mögött. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a merényletet elítélve azt mondta: az iraki erőszakos cselekmények hátráltatják az ország szuverenitásának helyreállítását. Az Arab Liga szintén elutasította a merényletek politikáját.

Tegnap reggel Hít városától keletre érte támadás az amerikai erők hét járműből álló konvoját – jelentette az al-Arabíja televízió. Szemtanúk szerint két jármű megsemmisült, és számos katona megsebesült. Két amerikai katonai rendőr vesztette életét, 13 pedig megsebesült abban a szombat éjjeli aknavetős támadásban, amelyet a Bagdadtól 20 kilométerre nyugatra fekvő Abu Garib város börtöne ellen hajtottak végre ismeretlenek. Az amerikai hadsereg tegnap számolt be arról a Ramádiban, Bagdadtól 110 kilométerre nyugatra elkövetett robbantásos támadásról is, amely egy katona életét oltotta ki. Ezzel 164-re emelkedett azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik a nagyobb iraki hadműveletek lezárulása óta estek el Irakban.

Évtizedeken át tartó vita után Irak átmeneti kormányzótanácsa végleg elismerte az ország Kuvaittal közös határát. Irak teljes egészében tiszteletben tartja Kuvaitot és határait – jelentette ki Ahmed Csalabi, az átmeneti kormányzótanács elnöke Kuvaitban. Mindkét ország népe „közös sorsban osztozott a törvénytelenség és a rombolás áldozataként” Szaddám Huszein uralma alatt – mondta.

Nem született egyezség a csúcson

Berlin. Szombaton Gerhard Schröder német kancellár, Jacques Chirac francia államfő és Tony Blair brit kormányfő Berlinben nem jutott egységes álláspontra Irak kérdésében, bár Schröder azt mondta, hogy „kétségkívül értek el haladást”. Blair hangsúlyozta: mindhárman vallják, hogy Irakot stabilizálni kell, s hogy az ország újjáépítésében az ENSZ-nek kulcsszerepet kell játszania. A részleteket New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában kell megtárgyalni, az új ENSZ-határozat tervezetének vitájában – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?