Merénylet az afgán elnökválasztás esélyese ellen, sértetlen maradt

Kabul |

<p>Kettős robbantásos merényletet követtek el pénteken Afganisztánban az elnökválasztás győzelemre esélyes jelöltje, Abdulla Abdulla volt külügyminiszter és autós kísérete ellen. A jelölt sértetlen maradt, de legkevesebb hat ember meghalt, további 22 pedig megsebesült - közölték tisztségviselők.</p>

Az elnökválasztás második fordulója alig több mint egy hét múlva lesz, és Abdullah éppen egy kampányrendezvényről távozott Kabulban, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta az általa vezetett gépkocsit a konvoj mellett, majd történt még egy robbanás a közelben.    A tálib lázadók már régóta fogadkoznak, hogy támadásokkal megzavarják a választást, de az április 5-i első forduló viszonylag békésen zajlott le. A mostani merénylet volt az első, amely kifejezetten az egyik jelölt ellen irányult. A másik jelölt a második fordulóban Asraf Gáni volt pénzügyminiszter.    A belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a második robbanás egy út mentén elhelyezett pokolgépé volt, a kabuli rendőrfőkapitány szerint azonban azt is öngyilkos merénylő követte el, aki gyalogosan közlekedett. Az elnökjelölt kíséretéből senkinek sem esett bántódása, viszont öt járókelő és egy rendőr meghalt, 22 további ember pedig megsebesült - mondta a minisztériumi szóvivő.    Abdulla az eset után tévényilatkozatot adott, amelyben közölte, hogy sértetlen, de testőrei közül több megsebesült. Kíséretének tagja volt Zalmai Raszul volt elnökjelölt is, aki az ő javára lépett vissza a jelöltségtől. Raszul is sértetlenül vészelte át a merényletet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?