Menekültválság: Görögország tiltakozik, a balkániak zárásra készülnek

<p>Görögország tiltakozik a Bécsben szerdán tartandó nyugat-balkáni konferencia ellen, mert az ország nem kapott meghívót a találkozóra, amelynek témája a menekültválság lehetséges megoldásai lesznek. A montenegrói miniszterelnök bejelentette, ha a környező országok lezárják a határokat, Podgorica is ezt fogja tenni.</p>

A görög külügyminisztérium szerint "egyoldalú és egyáltalán nem barátságos", hogy Görögország nélkül akarnak döntést hozni olyan kérdésről, amely az országot és a határait érinti. Görögország szerint Macedónia Ausztria "felbujtására" zárta le a Görögországgal közös határát az afgán menekültek előtt, és csak irakiakat és szíriaiakat enged át.

A szerdára tervezett megbeszélést Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter hívta össze, hogy a balkáni menekült útvonal érintett országaival tárgyaljanak. Az osztrák fővárosba várják Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Koszovó, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia külügyi és belügyi tárcavezetőit.
    
Ha nem áll meg az Európába irányuló bevándorlási hullám Görögországban, akkor azt a Nyugat-Balkánon kell megállítani - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök. Nem zárható ki - mondta újságíróknak Prágában -, hogy erre már az Európai Unió márciusi csúcstalálkozója után sor kerülhet.
    
"Úgy vélem, nagyon kevés időnk van arra, hogy kiértékeljük a migrációs hullám alakulását. Ha a számok nem lesznek jók, és a rosszabbodás irányába fognak mutatni, akkor a legfőbb ideje, hogy megegyezzünk az új lépésekben és intézkedésekben, amelyek ahhoz vezetnének, hogy a migrációt szabályoznánk, és az illegális bevándorlást leállítanánk" - mondta Bohuslav Sobotka. 
    
Ilyen intézkedés lehetne a menekültútvonal lezárása a Nyugat-Balkánon. Miután ebben az esetben menekültek ezrei Görögországban rekednének, az Európai Uniónak segítséget kellene nyújtania az athéni kormányzatnak, "nehogy egyedül maradjon". A cseh politikus szerint a segítség konkrét formáját tárgyalások útján kellene pontosítani.
    
Milo Djukanovic montenegrói kormányfő egy londoni konferencián arról beszélt a sajtónak, hogy országa kénytelen lenne lezárni a határokat - ha azt a régió országai is megteszik - annak érdekében, hogy megvédjék Montenegrót a menekültáradattól.
    
A menekültválság egyelőre elkerülte a kis, nyugat-balkáni országot, ám Milo Djukanovic attól tart, hogy ha Macedónia lezárja Görögországgal közös határát, akkor a közel-keleti bevándorlók Albánián és Montenegrón keresztül találnának új útvonalat.
    
Nemcsak Montenegró, hanem Bosznia-Hercegovina is attól tart, hogy a emenkültek új útvonalán találhatja magát. Mivel a balkáni útvonalon fekvő országok - elsősorban Macedónia, Szerbia és Horvátország - egyre szigorúbban szűrik a Közel-Keletről érkezőket, nem kizárható, hogy újabb útvonalak jelennek meg. Bosznia-Hercegovina irányába a menekültválság kezdete óta csupán néhány ember indult el, a hegyek és a folyók ugyanis nagyon nehézzé teszik a haladást.
    
Vezető uniós politikusok aggodalmuknak adtak hangot kedden amiatt, hogy az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalon humanitárius válság alakulhat ki.
    
"Aggodalommal töltenek el a balkáni útvonalon tapasztalható fejlemények, valamint a humanitárius válság lehetősége bizonyos országokban, különösen Görögországban" - írta közös közleményében Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság menekültpolitikáért felelős tagja és Klaas Dijkhoff, az unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia menekültügyekben illetékes államtitkára.
    
"Felszólítjuk az útvonal mentén fekvő országok mindegyikét, hogy készítsenek elő vészhelyzeti intézkedési terveket annak érdekében, hogy képesek legyenek eleget tenni a humanitárius szükségleteknek" - írták a dokumentumban, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság is megteszi a szükséges lépéseket.
    
A görög rendőrség felszámolt kedden egy menekülttábort a macedón határnál lévő idomeni vasúti átkelőnél, és megkezdte a migránsok visszaszállítását Athénba.
    
Mintegy 900 migránst buszokkal szállítanak vissza az ország belsejébe. Olyan emberekről van szó, akik nem Szíriából és nem is Irakból érkeztek Európába, így menekültként való besorolásuk nem automatikus - közölte a rendőrség.
    
Belgium ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a Franciaországgal közös határán, hogy megakadályozza az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult és jelenleg felszámolásra váró táborban tartózkodó menekültek esetleges beáramlását az országba - jelentette be a belga kormány.
    
A német kormány felszólított 17 országot, hogy fogadják vissza azon állampolgáraikat, akiket a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal menedékkérelmük elutasítása után jogerősen Németország elhagyására kötelezett - írta kedden a Die Welt című német lap.
    
A beszámoló alapján a belügyminisztérium és a külügyminisztérium demarsot - figyelmeztető tiltakozást - intézett a laphoz eljutott kormányzati iratok szerint "különösen problematikus" országoknak, amiért nem működnek együtt megfelelően távozásra kötelezett állampolgáraik visszafogadásában. A kormányt főként az észak-afrikai országok magatartása nyugtalanítja, ezért a héten Thomas de Maiziere belügyminiszter vezetésével magas rangú delegáció látogat a térségbe.
    
Százezernél több menekült érkezett az év eleje óta Európába - derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) által közzétett adatokból. Ezek arról tanúskodnak, hogy 97325 ember ért partot Görögországban, Olaszországba pedig 7507 menedékkérő érkezett. Átkelés közben 410 ember fulladt a tengerbe, a legtöbben, 321-en az Égei-tengeren, a török és a görög partok között lelték halálukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?