Menekültellenes tüntetések Csehországban

Prága |

<p>Migrációellenes tüntetéseket tartottak több cseh nagyvárosban szerda délután, az Iszlámellenes Blokk nevű civil mozgalom által szervezett megmozdulások rendbontások nélkül értek véget.</p>

A legtöbben - mintegy 1500-2000 ember - a dél-morvaországi Brünnben gyűltek össze. A prágai demonstráción az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) németországi menekült-, bevándorló- és iszlámellenes mozgalom képviselői is megjelentek.     "Rendezvényeinkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra a veszélyre, amelyet az iszlám vallású menekültek hulláma jelent Európa számára" - mondta David Stepán, az Iszlámellenes Blokk szóvivője újságíróknak.      "Rendkívül fontos most az európai hazafiak összefogása, mert a veszélynek csak együttes erővel tudunk ellenállni. Erősek vagyunk, és közösen sikeresek is leszünk" - jelentette ki Lutz Bachmann, a Pegida egyik vezetője Prágában mintegy 500-600 ember előtt.      A migrációellenes tüntetők, illetve a migrációt támogató tüntetők kisebb csoportjának összecsapását Prága belvárosában a rendőrök megakadályozták.     Néhány tüntetésen - például Liberecben vagy Brünnben - a résztvevők azt is követelték, hogy Csehország lépjen ki az Európai Unióból, mert az szerintük saját vesztébe rohan.      Európa öngyilkossága nem lehet példa számunkra - hirdették több városban a tüntetők transzparensei.     Az illegális migránsok befogadását határozottan ellenző Milos Zeman cseh államfőt viszont szerda délelőtt Tomás Garrique Masaryk, Csehszlovákia alapító elnöke prágai szobrának megkoszorúzásakor több tucatnyi tüntető lehurrogta. Sokan fütyültek, és piros lapot mutattak Zemannak a migránsok elleni kijelentései miatt.      Csehországban szerdán állami ünnep volt, Csehszlovákia 1918-as megalakulásának évfordulója. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?