Menekülnek az erőszak elől az iraki keresztények

A munkanélküliség a megélhetésüket veszélyezteti, és most már attól is tartaniuk kell, hogy az erőszak, amely elől menekültek, utoléri őket új lakóhelyükön is. Csendes kivándorlásuk Törökország, Jordánia, Európa és az Egyesült Államok földjére csak a legújabb fejezete annak a látszólag megállíthatatlan hanyatlásnak, amelyről sok vallási vezető véli úgy, hogy az iraki kereszténység alkonyát jelenti. Pedig egy olyan országról van szó, ahol a városok horizontján a múltban egyaránt lehetett látni templomtornyokat és minareteket.

A friss becslések szerint Irak keresztény lakossága ma a felét sem teszi ki a 2003-as amerikai inváziót megelőző lélekszámnak. Ráadásul az amerikai katonaság közelgő távozásával sokan érzik úgy közülük, hogy egyik utolsó védelmezőjüket veszítik el.

Mindent feláldoztak a biztonságért

A szélfútta Tenna község több tucat keresztény elűzöttet fogadott be az elmúlt kilenc évben. A bagdadi halálosztagok és robbantások elől menekülő családok biztonságra találtak ugyan a hatalmas hegyek alatt, de azt leszámítva csak a szegénység, az unalom és a hideg jutott nekik osztályrészül. A falusiak szerint a mintegy félszáz keresztény család otthonainak a fele ma üres, lakóik külföldön élnek.

Távozni szeretne a 42 éves Valis Samun is. Mint a The New York Times című amerikai lap tudósítójának feltárta, tavaly hagyta el az iraki fővárost, miután a síita milícia halálosan megfenyegette. Egyik testvére hat évvel korábban már életét vesztette egy aknavető támadásban, ezért inkább feladta szerződéses állását Ausztrália bagdadi nagykövetségén, lemondott az onnan húzott havi 1500 dolláros fizetéséről, és Tennába költözött. Manapság azonban éjjel-nappal arra gondol, vajon megkapja-e a bevándorlási engedélyt az Egyesült Államokba, Arizonába. "Ez itt nem élet - szögezte le. - Semmi remény a javulásra. Nem akad semmiféle munka."

Irak északi, kurd területére sokan érkeztek azt követően, hogy 2010 októberében öngyilkos merénylők támadást intéztek Bagdadban az Our Lady of Salvation templom ellen. Ez volt a legsúlyosabb merénylet a háború kezdete óta Irak keresztény közössége ellen: ötven hívő és két pap vesztette életét. A fővárosban élő keresztény családok közül sokan összekapták ruháját, pénzüket és ami még a kezük ügyébe akadt, majd elindultak a ninivei síkságon és Kurdisztán három északi tartományában élő keresztény közösségekbe. A korábbi támadások és gyilkosságok nyomán akkor már több tízezer bagdadi hittársuk élt azokon a földeken.
"Mindent feláldoztak a biztonságért" - mondta Gabriel Tooma lelkész, aki Kos keresztény városában a több tucat családot befogadó, Szűz Mária nevét viselő kolostort vezeti.

A kisujját sem mozdította értük senki

Az Észak-Irakban letelepedett keresztények csak töredékét jelentik a lakhelyükről elűzött irakiak seregének, amelynek nagyságát a legfrissebb ENSZ-becslések 1,3 millió főre teszik. Sokan szeméttelepeken, bádogvárosokban vegetálnak, helyzetük sokkal rosszabb, mint a Kurdisztánban élő társaiké.

A keresztények és a többi kisebbségek külön célponttá váltak azokban a tisztogatásokban, amelyek nyomán a valaha sokarcú Bagdad szunnita és síita szigetekre hullott szét. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek becslései szerint az amerikai invázió előtt Irak keresztényeinek száma valahol 800 ezer és 1,4 millió között mozgott, ma nem éri el a félmilliót. Az ENSZ vallásszabadsággal foglalkozó bizottságának legutóbbi éves jelentése úgy fogalmazott, hogy ennek a kivándorlásnak a következménye "a kereszténység vége lehet Irakban".

A Nemzetközi Migrációs Szervezet januárban bejelentette, hogy az Észak-Irakba települt 1350 keresztény családból, amelynek sorsát figyelemmel követte, 850 família az elmúlt egy évben elhagyta az országot. Sokan a biztonságuk miatt aggódtak, mások arra panaszkodtak, hogy nehezen találnak munkát, lakást és iskolát a számukra ismeretlen helyen, ahol kevés a kapcsolatuk, mivel csak arabul tudnak, kurdul nem.

"A kisujját sem mozdította értünk senki - mutatott rá Szalim Jono Aufi, a Káldeus-asszír népi tanács nevű észak-iraki keresztény csoport tagja. - Ezek az emberek fel akarják építeni jövőjüket, otthont keresnek, házasodni akarnak. Így aztán elhagyják Irakot."

Felgyújtott szeszraktár

Még a viszonylagos biztonságot nyújtó Kurdisztánban is van miért aggódniuk. A terület fővárosában, Erbilben nemrég elraboltak egy keresztény üzletembert, a legészakibb, Törökországgal határos iraki tartományban, Dohukban pedig zavargások és gyújtogatások kezdődtek, megrémítve a térség keresztény migránsait.

Szalam Meti Abdul Karim gyermekét hét évvel ezelőtt elrabolták Moszulban. Miután sikerült kiváltania fiát, családjával átköltözött egy kis keresztény közösségbe, a Dohuk tartomány központjától félórás autóútra lévő Siozba. Az évek csendben múltak, de aztán egy decemberi éjszakán a városka peremén megjelent egy pickup kisteherautó, és a platójáról leugráló férfiak felgyújtottak egy szeszraktárt.

"Úgy éreztem, hogy visszatér a múlt. Attól féltünk, hogy ismét úrrá lesz az erőszak. Felötlött bennem, hogy fogom a családot, és elrejtőzünk a hegyekben" - vallotta be. A támadás után a falu fegyveres őröket fogadott fel.

A keresztény raktártulajdonosok közül senki sem halt meg a támadásban, mivel valójában nem a személyük ellen irányult az akció. A tömeg és az embereket felbujtó muzulmán papok egyszerűen az alkohol forgalmazását tekintették az iszlámtól idegennek

A kurd vezetők, akik szívesen látták a keresztényeket a tartományban, siettek oldani az incidens okozta feszültséget.

Maszúd Barzani kurd elnök felkereste a keresztényeket Zakhóban, a zavargások központjában, egy sor kormánytisztviselő és vallási vezető pedig biztosította őket a kurdok történelmi toleranciájáról és az asszírokkal, káldeusokkal és egyéb keresztény szektákkal való ősi kapcsolatairól. A dohuki tartományi tanács elnöke, Fadil Omar egyenesen azt mondta róluk, hogy "ők a mieink".

A hasukon és a tüzelőn spórolnak

A kurd kormány földet, ingyen üzemanyagot és más támogatást ajánlott a Bagdadból érkezett keresztényeknek, és megnyitotta számukra az egyetemeket. A keresztényeknek szavuk van a politikában is. Helyet kaptak a helyi és a tartományi tanácsokban és képviselőik vannak a kurdisztáni és a bagdadi parlamentben.

Mégis, sok család úgy érzi, hogy csak nehezen tudja magát fenntartani. A városokban még csak találni munkát, de a falvakban élők jobbára munkanélküliek, és mintegy 40 000 forintnak megfelelő segélyen tengődnek hónapról hónapra. A hasukon és a tüzelőn spórolnak. Nem ritkán több kilométernyire laknak az arab nyelvű iskoláktól, sok gyerek lemorzsolódik.

Davudija hegyi faluba sok keresztény menekült Bagdadból, történeteik hasonlóak. Egy férfit halállal fenyegettek, ha nem adja át lányát a szélsőségeseknek. Egy házaspár fiát megölték, amikor munkahelyéről hazafelé tartott. Egy másik család gyermekét három barátjával együtt kaszálta le egy sorozat. Tekintet nélkül a lehetséges következményekre, mindenképpen el kellett menekülniük a fővárosból.

"Biztonságra találtunk Kurdisztánban, mostanra mégis bizonytalanná vált a helyzetünk. Nem tudjuk, innen hová menjünk" - vázolta Berko Odeso, a közösség vezetője.
Valójában - másokhoz hasonlóan - neki is van terve erre: amerikai bevándorlási vízumért folyamodott. Szavai szerint családjának nem lesz könnyű megválni Iraktól, de egy Illinois-nak nevezett távoli helyen talán jobb jövő vár rájuk...