Megvonták a brit állampolgárságot egy fiatal nőtől, aki gyerekként csatlakozott az Iszlám Államhoz

Shamima Begum

Megvonta a brit állampolgárságot a brit belügyminisztérium egy fiatal nőtől, aki négy éve, még gyermekként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Az akkor 15 éves Shamima Begum, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz.

Shamima Begumot, aki jelenleg egy kelet-szíriai menekülttáborban él, a The Times című konzervatív brit napilap kutatta fel és készített vele nagy vihart kavaró interjút a múlt héten.

Begum azóta többször jelezte, hogy szeretne hazatérni, ám az ITV brit kereskedelmi televízió kedd este közölt értesülése szerint a belügyi tárca levelet küldött a fiatal nő Londonban élő családjának, tudatva: Sajid Javid belügyminiszter személyes határozatban elrendelte lányuk brit állampolgárságának megvonását.

Az ITV be is mutatta a családnak kézbesített, keddi keltezésű levelet, amelyben a minisztérium kéri, hogy ha a szülők kapcsolatban vannak Shamima Begummal, értesítsék a belügyminiszter döntéséről, és arról is, hogy módjában áll fellebbezni Sajid Javid határozata ellen.

A brit terrorellenes törvények lehetővé teszik a brit állampolgárság megvonását azoktól, akik kettős állampolgárok, és külföldi terrorszervezetekhez csatlakoznak. A brit állampolgárság nem vonható meg olyanoktól, akiknek nincs más állampolgárságuk.

Nem hivatalos értesülések szerint azonban Shamima Begumnak bangladesi állampolgársága is van.

A belügyminiszter döntését kedd esti Twitter-bejegyzésében a család ügyvédje is megerősítette. Mohammed T. Akunjee közölte: minden lehetséges jogi úton szembeszállnak az állampolgárság megvonásáról szóló határozattal.

Shamima Begum brit állampolgárságának megvonása nem példa nélküli eljárás a brit kormány részéről. Sajid Javid belügyminiszter éppen e héten, a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában közölte: az elmúlt években nemzetbiztonsági okokból "száznál több" ember nagy-britanniai beutazását akadályozták meg a hatóságok. Javid szerint ezt vagy az érintettek külföldi állampolgársága, vagy kettős állampolgárok esetében brit állampolgárságuk megvonása tette lehetővé.

Shamima Begum a The Timesban múlt csütörtökön megjelent interjúban elmondta: Szíriában férjhez ment az Iszlám Állam egy holland fegyvereséhez, akitől két gyermeke született, de mindkettő meghalt, főleg alultápláltságból eredő betegségekben.

Begum az interjú készítésének idején harmadik terhességének kilencedik hónapjában járt, és vasárnap fia született.

Az interjúban kijelentette: jóllehet nem bánta meg, hogy Szíriába utazott, harmadik gyermekének egészsége érdekében mégis hazatérne Nagy-Britanniába.

Óriási felháborodást keltett ugyanakkor egy másik interjúban tett kijelentése, amelyben a csaknem két éve elkövetett manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjét mentegette, azzal az érvvel, hogy az Iszlám Állam ellen végrehajtott koalíciós légitámadásoknak is voltak civil áldozatai.

Manchester Arena rendezvényközpontban 2017 májusában elkövetett terrortámadásban 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sebesüléseket. A halálos áldozatok között hét gyermek volt, a legfiatalabb egy nyolcéves kislány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?