Megszavazták a zsidó nemzetállamot deklaráló törvényjavaslat elveit

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó ellentmondásos új törvényjavaslat elveit.</p>

A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint viharos ülésen, heves viták után hagyta jóvá a miniszterek többsége 14:6 arányban az utóbbi hetekben sokat vitatott, tizennégy "elvből" álló javaslatot, amelyek alkotmányos alaptörvényként hivatalosan a zsidó nép hazájaként definiálják Izrael államot. 

A javaslat mellé álltak a kormány jobboldali pártjai, a Likud, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) és a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt, míg ellene voksoltak a centristák, a Jes Atíd (Van Jövő) miniszterei és a Tnua (Mozgalom) pártot vezető Cipi Livni igazságügy-miniszter. Limor Livnat, a Likud kulturális minisztere nem vett részt a szavazáson.

A megbeszélésen két javaslatról döntöttek, az egyiket Zeév Elkin likudos politikus, a másikat - mérsékeltebbet - pedig Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyújtotta be. Mindkettő szerint Izrael a zsidók nemzetállama, ahol a nemzeti önmeghatározás joga csakis a zsidó népet illeti meg. 

Az új alaptörvény vasárnap elfogadott elveiből szerdáig állítják össze a törvényjavaslat szövegét, amelynek kinyilvánított célja Izrael zsidó jellegének erősítése, bírálói szerint demokratikus jellegének rovására. Az arab nyelv a javaslatok értelmében nem számít az ország hivatalos nyelvének, noha Izrael mintegy ötödének ez az anyanyelve. 

Megszavazták, hogy a javaslat "a zsidó nép nemzetállamaként határozza meg Izrael állam identitását, ragaszkodva a zsidó és demokratikus értékekhez a Függetlenségi Nyilatkozat elveinek szellemében". A törvény már ezen a héten a kneszet elé kerül, de a szakértők szerint a plenáris vitákon várhatóan mérsékeltebb irányban módosítják szövegét, miután az arab pártok rasszistának bélyegezték, és Jehuda Veinstein államügyész is kifejezte tiltakozását. 

Veinstein szerint a javaslat "jelentősen eltér a kneszet alaptörvényeiben és a Függetlenségi Nyilatkozatban meghatározott alkotmányos jogokat lefektető elvektől, ront az állam demokratikus jellegén". A minisztertanácson Jaír Lapid, a Jes Atid elnöke kijelentette, hogy "a törvény szövegét elutasítaná Dávid Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke, valamint Zeév Zsabotinszki", a harmincas évek jobboldali cionista gondolkodója, a Likud párt ideológiai atyja is. 

Kiszivárgott, hogy a vitán többen durva hangnemben kiabáltak, valamint az asztalt csapkodták, s volt, aki azzal vádolta a javaslatot beterjesztő Benjámin Netanjahut, hogy tönkreteszi a demokráciát, és vallási államot hoz létre. A törvényt ellenző egyik miniszter szerint egy hasonló alaptörvényt csakis konszenzussal, viták után lehet létrehozni, s nem olyan sietősen, ahogy ez jelenleg történt. 

Jaír Lapid kifejtette, hogy ha elfogadják, a javaslat másodrangú állampolgárrá tesz háromszázezer orosz bevándorlót, utalva azokra a volt szovjet tagköztársaságokból érkezettekre, akik a vallási jog szerint nem számítanak zsidónak, mert édesanyjuk nem zsidó. A Jes Atíd vezetője rossznak nevezte a javaslatokat, és kijelentette, hogy szerinte a kormányfő a Likud párt közelgő előválasztása miatt állt elő ezzel az üggyel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?