Mégsem sikerült élelmet ledobni az Iszlám Állam által ostromlott városba

<p>Az ENSZ elismerte csütörtökön, hogy &quot;problémák&quot; merültek fel az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által ostromolt Deir ez-Zór lakóinak szánt segélycsomag légi úton történő eljuttatása közben, s a ledobott 21 raklapból egy sem ért célba.</p>

Jan Egeland, az akciót koordináló munkacsoport vezetője újságíróknak elmondta, hogy néhány ejtőernyő nem a megfelelő helyre esett le, miközben olyanok is voltak, amelyek nem nyíltak ki, így az élelemnek nyoma veszett.

"A humanitárius logisztika legjobb szakemberei dolgoznak" a hibák kijavításán, és azon, hogy a segítség eljusson az Iszlám Állam által bekerített 200 ezer civilnek -  hangsúlyozta Egeland.
    
A Világélelmezési Program (WFP) szervezésében egy repülőgépről 21 tonna élelmiszert és egyéb ellátmányt dobtak le szerda reggel az északkelet-szíriai városba.  Stephen O'Brien, az ENSZ humanitárius műveletekért felelős vezetője a Biztonsági Tanácsot tájékoztatva korábban azt mondta, hogy a raklapok a célul kijelölt helyeken értek földet. A világszervezet eddig még nem küldött légi úton segélyeket a szíriai városokba a kockázatok és nehézségek miatt.
    
A WFP az AFP francia hírügynökséggel csütörtökön azonban közölte, hogy a 21 raklapból 10-et nem találtak meg, 4 másik tönkrement, míg a maradék hét megközelíthetetlen helyeken landolt.
    
A Damaszkusztól 450 kilométerre lévő Deir ez-Zórt az Iszlám Állam fegyveresei támadják, és a település egy részét már el is foglalták.
    
Az ENSZ ugyanakkor arról is beszámolt csütörtökön, hogy az utóbbi két hétben Szíria hat régiójába 180 teherautónyi segélyt juttattak el 110 ezer rászorulónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?