Mégsem mond búcsúbeszédet Mécs Imre Göncz Árpád temetésén

Budapest |

<p>Egy nappal Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök temetése előtt Mécs Imre bejelentette, hogy mégsem fog beszédet mondani a búcsúztatáson. Ezt az Index közölte a volt országgyűlési képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésére hivatkozva.</p>

Göncz Árpád egykori rabtársa, későbbi SZDSZ-es politikus azt írta a közösségi oldalon, hogy a szervezők kérésére leírt beszédében foglalkozott "égető nemzeti problémákkal" is. Mivel azonban a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, ő pedig beszéde lényegén nem kíván változtatni, a család visszavonta Göncz Árpád végakaratán nyugvó felkérését arra, hogy mondjon beszédet a temetésen. 

Mécs Imre jelezte, hogy a végtisztességen családtagjaival részt vesz, és a temetés után beszéde szövegét közzéteszi. 

Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád temetése november 6-án, pénteken, délután három órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?