Megrongálták a zsidó temetőt Balassagyarmaton

Salgótarján/Balassagyarmat |

<p>Sírköveket rongáltak meg ismeretlenek a balassagyarmati zsidó temetőben; három követ kidöntöttek, kettőt összetörtek - közölte a városi hitközség elnöke az MTI-vel kedden.</p>

Bauer József elmondta: a rongálást kedden vette észre a temető gondnoka, ezután értesítették a rendőrséget.
    Az elkövetők köveket is bedobáltak a temetőbe, ahová valószínűleg a kőkerítésen másztak át, mert hétfőn zárva volt a kapu - tette hozzá.
    A hitközség elnöke közölte: négy-öt évvel ezelőtt már volt hasonló rongálás a temetőben, több régi sír károsodott. Mint kiderült, akkor gyerekek randalíroztak, és a nyomravezetői díj révén meg is találta őket a rendőrség.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínre a balassagyarmati kapitányság "forrónyomos" csoportja vonult ki, a bűnügyi osztály rongálás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
    Hozzátette: az 1700-as években állított sírköveket rongáltak meg Balassagyarmaton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?