Megosztottak a franciák Strauss-Kahn politikai visszatérésének ügyében

Párizs |

<p>Szinte fele-fele arányban oszlik meg a franciák véleménye arról, hogy visszatérjen-e Dominique Strauss-Kahn a politikai életbe, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette a politikus házi őrizetét pénteken.</p>

A Harris Interactive közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint a franciák 49 százaléka támogatja, 45 százaléka viszont nem szeretné, hogy a Nemzetközi Valutaalap volt főigazgatója szerepet vállaljon a francia belpolitikában.
A július 1-jén és 2-án készített reprezentatív felmérés eredményeit a Le Parisien című napilap vasárnapi számában ismerteti.
A részletes adatokból kitűnik, hogy a baloldali szimpatizánsok között jóval nagyobb (60 százalék) azok aránya, akik azt remélik, hogy Strauss-Kahn visszatér a politikai életbe. A szocialista párt (PS) támogatói között még nagyobb, 65 százalék ez az arány.
Ugyanakkor a megkérdezetteknek mindössze 43 százaléka szeretné azt, hogy a PS módosítsa előválasztási menetrendjét, amelynek alapján a köztársaságielnök-választáson indulni szándékozó politikusoknak július 13-ig be kell jelenteniük ezen szándékukat. A baloldali szimpatizánsoknak az 51, míg a szocialista párt híveinek pedig 55 százaléka reméli, hogy megváltoztatják a jelöltség bejelentésének határidejét.
A legfőbb esélyesek közül Francois Hollande pénteken, Ségolene Royal pedig szombaton jelezte, hogy nem ellenzi a dátum módosítását. Martine Aubry, a szocialista párt főtitkára viszont még nem nyilatkozott.
Dominique Strauss-Kahnt május 14-én tartóztatták le New Yorkban, miután egy, a Sofitel hotel alkalmazásában álló szobalány azzal vádolta meg a férfit, hogy a zuhanyzóból meztelenül kilépve a szobába tuszkolta őt és erőszakoskodott vele. A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint DSK-nak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást.
Az ügyészség nyomozói azonban úgy találták, hogy a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható, ezért beleegyeztek a házi őrizet megszüntetésébe. Mindazonáltal továbbra is folyik az eljárás Strauss-Kahn ellen szexuális erőszak kísérlete miatt, és a nyomozók megvizsgálják a vádló szavahihetőségével kapcsolatban felmerült kétségeket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?