Megnyitották a tömeg előtt a Szent Péter teret

Vatikánváros |

<p>Megnyitották kedd reggel fél hétkor a Szent Péter teret, amelyet azonnal elkezdett megtölteni a Ferenc pápa beiktatási miséjére érkezett tömeg.</p>

Voltak, akik már hajnaltól sorba álltak a vatikánvárosi teret éjszakára lezáró vaskerítésnél. Több mint két órával a szertartás kezdete előtt folyamatosan érkeznek az emberek az új egyházfő szabadtéri beiktatási szentmiséjének helyszínére. 

    A tömeg folyamatosan lepi el a Szent Péter teret övező utcákat is. Tizenhárom belépési ponton keresztül engedik be az embereket a térre és az Angyalvárig vezető sugárútra. A Vatikán körülötti városrészt teljesen lezárták a forgalom elől. A római metró kedden ingyenes.      Rómának a Vatikán feletti légterét délutánig lezárták, kizárólag a rendőrség helikoptereit látni. A Szent Péter térre néző tetőteraszokon mesterlövészek, a tömegben a vatikáni és az olasz terrorizmusellenes egységek emberei civilben figyelnek. Búvárok ellenőrizték a közeli Tevere folyót is. Ezer rendőr, csendőr, orvos, mentő van szolgálatban a mise ideje alatt.     A miséről tudósító újságíróknak hét óráig kellett megérkezniük a Szent Péter térre.      A Szent Péter-bazilikához felvezető lépcsősoron áll az oltár, két oldalán a hivatalos állami és egyházi delegációknak fenntartott helyekkel. A tér többi részét a hívők, a turisták töltik meg. Ferenc pápa először terepjáróval bejárja a teret. A beiktatási szertartás fél tízkor a Szent Péter-bazilikában kezdődik, majd a Szent Péter téren a szentmise következik.      A szentmisén az új egyházfő megkapja a pápai jelképeket: a palliumot (a miseruha felett viselt keskeny stólát, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell és a hát közepéig érő két szárral), és átadják neki a pápai halászgyűrűt.     Csaknem százötven hivatalos küldöttség vesz részt a beiktatási szertartáson, köztük Magyarországé Áder János köztársasági elnök vezetésével. A delegáció tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi államtitkár is.  (Frissítés: 8:41) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?