Megkezdték a Hollandia partjainál égő teherhajó elvontatását

Megkezdték a Hollandia partjainál égő teherhajó elvontatását

A holland mentőszolgálatok vasárnap megkezdték a Hollandia északi partjainál napok óta lángoló teherhajó elvontatását, ami korábban az Északi-tenger felől érkező heves széllökések miatt késlekedett – közölte az ország infrastrukturális és vízgazdálkodási minisztériuma.

Korábban a tárca még arról számolt be, hogy az elkövetkező napokban folytatódik a szeles időjárás, így a Fremantle Highway nevű, panamai zászló alatt közlekedő autószállító teherhajó elvontatása csak néhány nap múlva kezdődhet el. A minisztérium szerint az erős füstképződés és a széllökések is alábbhagytak időközben, ezért lehetővé vált a munkálatok megkezdése.

A szakemberek szerint a Fremantle Highwayt a Terschelling-szigettől keletre a Schiermonnikoog-szigetig fogják elvontatni. A munkálatok 12–14 órát vesznek majd igénybe. Felhívták a figyelmet, hogy kockázatos műveletről van szó, mivel a mintegy 3800 autóval megrakott teherhajó még mindig lángokban áll, és ha kettétörik, vagy elsüllyed, az súlyos környezetszennyezéssel járna.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek a környezetszennyezés elkerülésére. Több hajó is kíséri a teherhajót, köztük egy olajszennyezés eltakarítására kialakított különleges vízijármű is.

A németországi Bremerhaven kikötőjéből indult teherhajó szerdára virradóra gyulladt ki. Úgy tudni, a rakomány részét képező egyik elektromos autó akkumulátora kaphatott lángra. A hajó 23 tagú indiai legénységét csak részben sikerült sértetlenül kimenteni, miután a mentés során többen megsérültek, egy ember pedig egy mentőhajón meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?