Megkezdődött Margaret Thatcher temetési szertartása

London |

<p>Megkezdődött szerdán Londonban Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök temetési szertartása a londoni Szent Pál-székesegyházban.</p>

A 87 esztendős korában múlt hétfőn elhunyt Margaret Thatcher koporsóját a londoni parlament westminsteri kápolnájából rendőri felvezetéssel először gépkocsin szállították a forgalom elől lezárt belvároson keresztül a St Clement Danes templomba, a brit királyi légierő központi londoni templomába.

A menet elhaladt a miniszterelnöki hivatal utcája, a Downing Street előtt, ahol Thatcher kormányfőként, 1979 és 1990 között 11 évet töltött.    A mintegy tízperces út során az útvonal mentén felsorakozott ezrek időnként tapssal fogadták az elhaladó menetet. Voltak szórványos tiltakozó megnyilvánulások is, bár rendbontás nem történt.    A szertartás biztosítására összesen négyezer rendőrt vezényeltek London utcáira.     Előzetesen többen is indítványozták a közösségi portálokon szervezett demonstrációk betiltását, ám a Scotland Yard közölte, hogy ha a megmozdulások békés keretek között maradnak, akkor nincs törvényi ok a hatósági beavatkozásra.    A végső búcsúceremónia helyszínén, a Szent Pál-székesegyházban 170 országból 2300 meghívott közéleti személyiség gyűlt össze a szertartásra, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.        Jelen van a teljes mostani brit kormány, Thatcher kormányainak számos egykori tagja, valamint a három még élő volt brit kormányfő, Sir John Major, Tony Blair és Gordon Brown.    A meghívott külföldi közéleti személyiségek közül részt vesz a szertartáson mások mellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter.    Jelen van a ceremónián II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is.    Az uralkodó csaknem fél évszázada először vesz részt egy elhunyt brit miniszterelnök búcsúztatásán; legutóbb az 1965-ben meghalt Sir Winston Churchill temetési szertartásán volt jelen.    A királynőnek uralkodása eddigi 61 esztendeje során - a jelenleg hivatalban lévő David Cameronnal együtt - összesen 12 miniszterelnöke volt; közülük nyolc már nem él.    A St Clement Danes templomban tartott rövid szertartás után a koporsót egy 1914-ben készült, lovak vontatta ágyútalpra helyezték, és a precízen kiszámított, percenként hetven lépéses ütemet tartó temetési menet 25 perc alatt ért a Szent Pál-székesegyházhoz.    A menet idején percenként egy-egy ágyúlövést adott le a londoni Tower erődnél felsorakozott tüzérségi díszegység, a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben harangjai pedig - amelyek negyedóránként jelzik az idő múlását - elhallgattak a szertartás egész időtartamára.    A brit zászlóba burkolt, virágcsokor díszítette koporsót a brit fegyveres erők fegyvernemeinek - szárazföldi hadsereg, királyi légierő, királyi haditengerészet - katonái kísérték, és e fegyvernemek mintegy hétszáz katonája állt díszsorfalat az útvonal mentén. Az elhaladó koporsó felé a járdákon felsorakozott több tízezres tömegből sokan virágokat dobtak, és a menetet folyamatos taps kísérte.    A Szent Pál-székesegyházba katonák vitték be a koporsót a nyugati főlépcsőn; előttük Margaret Thatcher két unokája, Michael és Amanda Thatcher haladt.    Ezután kezdetét vette a több órásra tervezett búcsúszertartás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?